Heti termés 2014/42

A szokásos tudósításokon és könyvkritikákon túl ez alkalommal egy filmkritika is a listán. Ilyesmi utoljára 2002-ben fordult elő, most egy kicsit megint kedvet kaptam arra, hogy ezzel is foglalkozzam.

Dragomán György Máglya című regényének bemutatójáról írtam a prae.hu oldalára A regényírás etikai döntések sorozata címmel
Az est elején Király Levente, a kötet szerkesztője igyekezett oldottabbá tenni a hangulatot a szerzőt zrikálva, a csak nagyon lassan elkészült regénye miatt. A végleges formáját hosszú évek alatt elnyerő mű motívuma aztán a Veiszer Alinda által vezetett beszélgetésben is újra és újra visszaköszönt.
 A teljes cikkért kattints ide!

A 2014., október 9-én kihirdetett irodalmi Nobel-díj után egy héttel már olvasható írásom Patrick Modiano A Kis Bizsu című regényéről - szintén a prae.hu oldalán A kötődés meddő vágya címmel.
Patrick Modiano 2001-ben megjelent, magyar fordításban viszont csak idén tavasztól olvasható A Kis Bizsu című regényének elbeszélő-főszereplője is őrizget egy kekszes dobozt, benne édesanyjára és saját gyermekkorára emlékeztető tárgyakat, a történet azonban arról szól, hogy a tapasztalt olvasók számára minden bizonnyal jól ismert mechanizmusok hogyan nem működnek, a múlt emlékfoszlányokból történő összerakásának kísérlete hogyan fullad kudarcba újra és újra. Modiano regénye ugyanis – még ha éppenséggel fonákjáról is – kiválóan példázza azt, amit Maurice Halbwachs a kollektív emlékezetről szóló, később több nagy hatású tudományos mű számára is kiindulópontként szolgáló elméletében megfogalmaz: bár az emlékezés az egyénben megy végbe, mégis közösséghez kötött.
A teljes cikkért kattints ide! 

Film! Film! TévéFilm! A Filmhu  felhívására írt kritikám A berni követ című tévéfilmről már olvasható a portálon Biztonsági kűr a forradalomról címmel:
Képzeljük el egy pillanatra, hogy Szász Attila A berni követ című filmje nem 2014 elején, hanem jó huszonöt évvel korábban kerül bemutatásra a televízióban. Akkor, amikor nagyjából utoljára volt még tétje annak, hogy a honpolgárok nappalijában elhangozhat akárcsak annyi is, hogy hiba volt Nagy Imrét kivégezni. Akkor, amikor a változások közepette a forradalom szó elől lekopott az a bizonyos ellen előtag, és a szabadságért fegyvert ragadó pesti srácokat végre nyíltan lehetett pozitív hősnek tekinteni.
 A teljes cikkért kattints ide!