Heti termés 2014/50

A kamaszoknak és fiatal felnőtteknek szóló könyveket megjelentető kiadó, a Tilos az Á friss könyveinek bemutató-délutánjáról a budai Pagony könyvesboltban. Többek között Tasnádi Istvánnal, Bódis Krisztával és Kemény Zsófival:  



Játékos formában ismerkedhettünk meg a természet csodáival Tóth Zsolt fizikus előadásában. Afféle 21. századi Öveges professzorként a mágnes mindenható erejét is bemutatta, no meg azt, hogy a villám, ha mi hozzuk létre, nem is olyan félelmetes dolog. Mindezt a saját bőrén - és ezt most tessék szó szerint venni! - is kipróbálhatta két bátor jelentkező, amikor mintegy a Sixtus-kápolna híres freskójelenetét rögtönözve, ujjaikat összeérintve adták át egymásnak az elektromosságot. A bemutató apropójaként Neal Shusterman és Eric Elfman közös könyvének, a Tesla padlásának megjelenése szolgált. Akinek pedig még mindig nem volt elég a bátorságpróbákból, az Hugee vezetésével lemehetett a pincébe, ahol Anna Woltz Száz óra sötétség című regényéből hallgathattak meg részleteket Kolozsi Angéla előadásában.
A cikket itt olvashatod el - kattints!

A Versum című új, nemzetközi lírával foglalkozó online kulturáéis magazin bemutatkozó estjéről: 


Ha napjainkban valami nem érhető el online felületen néhány kattintással, az olyan, mintha nem is létezne. Egy kicsit így van ez a kortárs líra nemzetközi trendjeivel is. Ha valaki szeretne átfogó képet kapni, már azt sem igazán könnyű kideríteni, egyáltalán honnan és mivel kezdje az információgyűjtést. Ezt a hiányt igyekeznek pótolni a frissen indult Versum online magazin szerkesztői. Ám ahogy a honlap bemutatása apropóján rendezett beszélgetésen is kiderült, a kortárs magyar és nemzetközi líra kapcsolata ennél összetettebb problémákat is hordoz magában.
A teljes cikk itt érhető el!  

Egy játékos "kincskereső" alternatív sétával (Mágnások és muzsikusok  - Hosszúlépés! Járunk?) töltött szombat délelőtt kapcsán felmerülő gondolatok arról, hogy igenis van ebben a városban a kulturális élet nyújtotta időtöltési lehetőségek iránt szomjazó "szélesebb közönség", még ha vannak, akik legszívesebben ignorálnák őket: 

 Mert igenis van szélesebb közönség. Nem a tévében kell két mosóporreklám között megpróbálni megkeresni őket, mint ahogy egy kolléga a minap felvetette (vö. feltalálni a spanyolviaszt), nem óriási tömegeket kell bombázni egy alapvetően vékonyka rétegnek szóló információkkal (vö. vak tyúk is talál szemet),de tiszteletlenség azokat az embereket ignorálni, akik nem szakmabeliként, nem munkájuk miatt érdeklődnek a budapesti kulturális programok iránt, csak „laikusként”, "civilként" – ők ugyanis az a bizonyos szélesebb (olvasó)közönség, és ahhoz képest, hogy állítólag nem léteznek, baromira sokan vannak. Olyanok, akik nem a sült galambra várnak, nem arra, hogy majd mások eléjük rakják készen, amit szeretnek, hanem utánajárnak, kutakodnak, információt cserélnek. 
Az írást itt találod - kattints és olvasd!