Heti termés 2014/51.

A hét szava - látva az előző héten felbukkanó témákat -  a Facebook-oldalon a 21. század volt (technikailag ez a huszonegyedikszázad szóalakkal volt megoldható).Valamiképp, véletlen-nem véletlen, a frissen megjelent cikkeim is kapcsolódtak ehhez a vonulathoz. 

Lapis József Líra2.0: Közelítések a kortárs magyar költészethez című kötetének bemutatójáról:

A beszélgetés során nem bontották ki a résztvevők a cím 2.0 részét, Mezei Gábor inkább arról érdeklődött, hogy azon túl, hogy a kötetben van például sms-versről vagy éppen email versben történő felhasználásáról szó, a vizsgált jelenség más rétegeiben is megjelenik-e valamiként a digitális eszközök használatának hatása. Lapis József szerint ennek kapcsán érdemes lenne inkább a verseket nem hivatásukból következően olvasó emberekkel interjúkat készíteni, az ő szokásaikban történt-e bármiféle változás. Lapis egyébként, bár korábban hajlamos volt arra, hogy azt mondja, hatással vannak a digitális eszközeink a befogadásra, jobban átgondolva már úgy látja, hogy a vers az a műfaj, amire a legkevésbé van hatással az, milyen felületen olvassuk. Verset olvasni ugyanis meditatív, magunkba forduló, intim tevékenység, és ez fennáll akkor is, ha monitoron olvasunk.



A 2014. évi JAKkendő-díj átadójáról:


Papp-Zakor Ilka írásai jócskán bővelkednek szürreális, groteszk elemekben. Elbeszélései meseszerűsége saját bevallása szerint infantilizmusából ered, s abból a tényből, hogy már nagyon kicsi korában eldöntötte, író szeretne lenni. A laudációt tartó Forgách András szerint azonban a JAKkendő-díj idei nyertesének történetei az olvasót is képesek újra gyerekké varázsolni.

Az Y-generáció elnevezésű beszélgetéssorozat Bodor Ádám Sinistra körzetével foglalkozó alkalmáról:

"Kinek jutott eszébe valaha is, hogy megnézze Google Street View-n hogyan néz ki a Sinistra körzet? Akiknek nem, vajon azért, mert úgy gondolják, a történet helyszíneinek nincs is valós megfelelője? Vagy mert hiába a pontosan megadott valóságreferenciák, Bodor Ádám stilizált szövege úgyis eltávolítja a történeteket a monitoron bárki által megnézhető világtól?"