A csúnyábbak boldogabbak?

 Az eredeti szövegkörnyezetükből kiragadott mondatok mindig torzítanak, provokálnak és jó adag félreértéshez szolgálnak alapul. Főleg, ha a benne szereplő kifejezéseket (csúnyaság, boldogság) sokkal szűkebb értelemben használjuk a mindennapokban, mint ahogy lehetne. Ám ha kicsit tágítjuk a jelentésmezőket, máris sokkal jobban rálátunk társadalmunk néhány jellegzetes működési elvére és az azzal való szembefordulás lehetséges módozataira is. 

"Szabadúszó kreatív" vagy? Akkor ott a helyed a Creative Mornings havi egyszeri pénteki közös reggelijén.  Lehet ismerkedni, kapcsolatot építeni, de főként érdekes, inspiráló előadásokat hallgatni másoktól, hogy ők hogyan találtak rá saját útjukra.

Kreatív területen szabadúszóként tevékenykedni nekem például épp ezt jelenti, a saját csak rám jellemző és egyben csak énáltalam járható út megtalálását. A járt utat, a megszokott kereteket a járatlanért, az elsőre szokatlannak, sőt, talán sokak szemében nevetségesnek tűnőért, elhagyni. Bízni önmagadban, s ha végül bele is buksz az ötletedbe (de azért ne ezen agyalj már előre!), akkor is bátran nekivágni.

    

Sok mindent végigpörgettem a fejemben, amikor olvastam, hogy a februári Creative Mornings témája az UGLY (vagyis a csúnyaság) lesz. Legtöbbször persze azt, hogy a fogalom mennyire termékeny kiindulópont lehet, ha mai világunkat akarjuk értelmezni. Épp azért,  mert oly sokszor és oly sokféle értelemben tolakodik előtérbe a szépség jelensége, hogy hasznos lehet ez egyszer az egészet fonákjáról is megnézni.

A csúnyaság persze a giccsel és a trash kultúrával is összefüggésbe hozható, és Szombat Éva rövid előadása során összefüggésbe is hozta, hiszen alkotásai révén kénytelenek vagyunk ezekkel fogalmakkal is szembesülni. Egymással sehogy sem harmonizáló harsány színek, unalomig koptatott, rongyosra rágott közhelyek. De bár alapvetően negatív jelentéseket tulajdonítunk nekik (olvasd csak vissza, milyen jelzőket használtam?!) ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne belőlük mégis valami újat, valami önmagán túl mutatót és nem utolsó sorban értékeset létrehozni. Erről többször is írtam mostanában (például Cserna-Szabó András Veszett paradicsom című novelláskötetéről szóló kritikámban), hogy nem az alapanyag számít, hanem hogy mit kezdünk vele.  Egy a kínai piacon vásárolt hibás  Ken baba például nagyon érdekes asszociációkat tud elindítani egy erre fogékony, érzékeny emberben.

Szombat Éva péntek reggel bemutatott projektjeinek központi témája a boldogság. A maga köznapi, a mindenki által vágyott állapot értelmében, és egyben ennek ironikus kifordítottjaként is. Happiness című kiskönyve például a jól ismert életvezetési tanácsadó kiadványokra játszik rá. Ugyanakkor érdekes ahogyan épp fordított utat jár be az értelmezés, mint ahogyan számítanánk rá: nem a konklúzió lesz az, hogy milyen banális is ez tulajdonképpen, hanem a kiindulási pont. Hát persze, hiszen ez a giccses tárgy eleve banálisnak tűnik, és könnyen  tudunk semmitmondó, üres közhelyeket, bullshiteket puffogtató sikerkönyveket is mondani bőven.  Szombat Éva könyvecskéje esetében viszont mintha épp ez a túlspilázott giccsesség nyitná meg azt az értelmezési utat, hogy ebben azért mégis lehet valami. Hogy ahhoz, hogy boldog légy, néha tényleg apró – gyakran halogatott –, de tudatos lépések kellenek csak.

Más  aspektusból is felmerült a boldogságkeresés és soha meg nem találásának problémája,  Szombat Éva szerint nagyon sok szép, okos, tehetséges, kiváló lehetőségekkel rendelkező ismerőse van, akik azonban valahogy képtelenek a boldogságra. Pesszimizmus, alacsony önbizalom, vagy épp az a felfogás játszhatnak ebbe szerepet, hogy ha valami nem tökéletes, nem hibátlan, akkor az már nem is jó.

Valahogy úgy lehetne továbbgondolni,  és azt a kérdést feltenni, hogy vajon miért érezzük úgy, hogy ami nem tökéletesen az elképzeléseink szerint valósul meg, ami nem egyezik saját elvárásainkkal, mert itt-ott billeg, inog, hibádzik, félrecsúszott rajta a tökéletesnek szán csillogó máz, az már nem is lehet jó?

Boldogság Állapotfelmérő - részlet Szombat Éva Happiness című alkotásából
(Kép forrása: facebook.com/CreativeMorningsBudapest) 

   

Vagy másfelől megközelítve: akinek sokszor mondják, hogy ugyan már, mi bajod lehet, szép vagy, okos vagy, tehetséges, bármit megkaphatsz az életben, ő  ezt vajon nem teherként éli-e meg? Nem úgy érzi -e, hogy elvárásokat fogalmaznak meg vele szemben mások, hogy hát ha kívülről minden szupernek látszik, akkor belül ott neked nem szabad rosszul érezni magad. És ki tudja, lehet, hogy épp ezért érzi rosszul magát, ez a baja, hogy neki nem megengedett, hogy bármi baja legyen, mert neki boldognak illene lennie.

A boldogtalan szépséggel szemben pedig ott van a boldog "csúnyaság". És itt jutunk el ahhoz, amit a címben kiemeltem, és a következő mondatok talán árnyalni fogják, kicsit visszaveszik majd a kérdés élét.  A mai fogyasztói társadalomban, főként a média nyomására jórészt minden a fiatalság és a hibátlan szépség körül forog.  Ez bizony irreális elvárásokat is szülhet sokakban. De járjuk csak körbe a témát olyanok szemszögéből, akik számára eleve lehetetlen ezeknek a nem ritkán túlzó elvárásoknak megfelelni: Szombat Éva - még mindig a boldogságkeresés témájához kötődve -  készített fotósorozatot nyugdíjasokkal és fogyatékosokkal is, ők ugyebár kívül rekednek a pár mondattal előbb említett elvárásokon, ám úgy tűnik, épp ettől tudják megtalálni a boldogságukat.Mert nem a negatívumokat keresik, nem az elképzelt, ideális és idealizált tökéleteshez méregetik magukat (hogy aztán depressziósok legyenek, hogy azt soha el nem érhetik), hanem egyszerűen önmagukat adják és boldogok. És mint látható (és remélem, így már kisebb a félreértés veszélye is), a csúnya kifejezés ebben a kontextusban már nem arra utal, amire a hétköznapi szóhasználat alapján elsőre asszociálnánk, hanem sokkal komplexebb és elvontabb fogalommá válik, és inkább egy attitűdöt vagy akár éppenséggel egy tudatos viselkedési mintát jelent, ahogyan függetleníteni tudjuk magunkat a ránk nehezedő, fullasztó elvárásoktól.   

Érdemes azonban ezek után megint kicsit visszakanyarodni Szombat Éva alkotásaira. Mert ha azt nézzük, hogy egy komoly(nak szánt) mérvadó(nak tekintett) műalkotással szemben mai napig él az az elvárás, hogy letisztult, lekerekített, egyszerű(en nemes) legyen, akkor a giccs és trash igencsak kívül esik ezeken az elvárásrendszereken. De vajon egy azoknak megfelelő alkotás tud-e még reflektálni társadalmunkra, kultúránkra, életünkre? Ki tud-e mozdítani a konfortzónánkból bennünket? Képes-e elbizonytalanítani és egyben elgondolkodtatni? Vagy ezekre a funkciókra egyre inkább a giccs és a trash lesz majd csak képes?