A gyűlölködés felelősségéről és felelőtlenségéről

Irodalomárként, gyakorló kritikusként nap mint nap az idegenség problémájával foglalkozom. Talán furcsának tűnhet elsőre, de elsődleges kutatási területemen, a kortárs történelmi regényben is ezt a jelenséget érzem egyre fontosabb komponensnek, a múlt egyszerre idegen és ismerős mivoltát.  Éppen ezért – és nem tagadva, hogy ebből a félig-meddig elméleti szempontból – tekintve érzem nagyon károsnak, ahogyan a magyar kormányzati propaganda a január eleji párizsi túszejtés óta az idegenség kérdését kezeli. Nem csak aktuálpolitikai problémának látom azt, ami történik ma a politikai közbeszédben, véleményem szerint szoros összefüggésben van mélyebb és időben is jóval régebbre visszanyúló társadalmi jelenségekkel.

Abból indulnék ki, hogy az ember egyik alapvető jellemvonása, hogy a számára ismeretlen jelenségekkel szemben ellenérzéssel viseltetik. Ezt a hétköznapokban számtalanszor bevalljuk mi magunk is, hogy tartunk a jövőtől, az ismeretlen élethelyzetektől, stb, erre értem, hogy természetes érzés. De bizonyos szempontból az is az élet része, hogy bizalmatlanok vagyunk a számunkra szokatlan életmódot folytató, más nyelvet beszélő, ismeretlen kultúrában felnőtt, akár öltözködésében is idegennek ható, sőt, testében, megjelenésében, bőre színében, szeme formájában stb ezt az idegenséget kényszerűen benne cipelő emberrel szemben. Ezek olyan dolgok, amikről a politikai korrektség érdekében sem szabad hallgatni, vagy máshogy fogalmazva, a politikai korrektség nem az kellene, hogy legyen, hogy inkább homokba dugjuk a fejünket az eltérőségek láttán. és úgy teszünk, mintha nem léteznének.   

A probléma ugyanis nem itt kezdődik. Hiszen az európai kultúrkörben szocializálódott polgárnak elvileg mire felnő, meg kellett volna tanulnia azt, hogy ezen az idegenségérzeten felül kell emelkedni (kb ugyanúgy, ahogy megtanulsz az alapvető higiéniára ügyelni, vagy késsel-villával enni, stb), érdeklődve, nyitottan kell a másik, az eltérő felé fordulni, meg kell ismerni, és így tovább. Nem azt mondom, hogy ez bárhol bármikor tökéletesen megvalósult volna, mert jól belegondolva ez mégiscsak egyfajta utópia, s közben a valóságban  az emberi viselkedést nyilván rengeteg sztereotípia és abból fakadó előítélet is befolyásolja, de a lényeg, hogy törekedni kell ezen felülemelkedni, mert ez mindannyiunk közös érdeke.

Bő egy hónappal ezelőtt az egész világ Párizsra figyelt. Szélsőséges fanatikusok egy vallás nevében mészárlást hajtottak végre. Egészen biztos sokáig hatással lesz még az összeurópai közbeszédre ez az esemény, többek között a szólásszabadság intézménye is hirtelen radikálisan más aspektusból került az összeurópai közbeszéd középpontjába. Különféle reakciókat váltott ki ez a tragédia, ezek közül számomra azok voltak a szimpatikusak, melyek arra figyelmeztettek, a terroristákat nem mossuk össze annak a vallásnak a békés, a társadalomban betagozódott, tisztes, dolgos polgár követőivel, amely vallás nevében a szélsőségesek a gyilkosságot végrehajtották. Mert én is úgy gondolom,  hogy az erre történő figyelmeztetés a felelős hozzáállás.

És mi történt eközben Magyarországon? Pénteken reggel, amikor még csak a Charlie Hebdo szerkesztőségében történtek szolgálhattak alapul (hisz a kettős túszejtés csak később e pénteki nap folyamán zajlott) a közszolgálati rádióban minden héten megszólaló, a világ (szerinte helyes) állását hallgatói (hívei) számára értelmező, tulajdonképpen szájbarágó miniszterelnök máris arról beszélt, hogy meg fogják védeni az országot az idegenektől. Érthető a szituáció ugye? Történik valami rendkívüli a világban, ami azokhoz is eljut, akik csak a közmédiából tájékozódnak (akár mert csupán erre van lehetőségük, akár mert csak azt hajlandóak követni).

Méghozzá olyasvalami történt, ami valamennyire mindannyiunk biztonságérzetét megingatta, mert bizony meg-megfordulhatott sokaknak a fejében, mi van, ha abban a házban, ahol él, épp lakik egy ilyen „alvó sejt”, aki egy esetleges összehangolt támadás keretében szintén aktivizálja magát. Megint olyan helyzet ez, hogy nem szabad homokba dugni a fejünk, valóban létezik egy komoly biztonságpolitikai probléma a szélsőséges vallási fanatikusok miatt, de még egyszer szeretném hangsúlyozni, véleményem szerint az a felelős politikusi magatartás, ha eközben törekszünk arra, hogy néhány vadbarom miatt nem tekintünk vallási, etnikai, kulturális alapon senki ártatlant bűnbaknak.

Mit tett ellenben a magyar miniszterelnök? (És mit tesz azóta is a kormány?) Gyakorlatilag azt mondta: kedves hívem, ha most félsz attól, hogy veszélyben az életed, és ebben a szituációban ellenséges érzelmekkel viseltetsz mindenkivel szemben,  akiről tudod vagy csak feltételezed, hogy nem ahhoz a néphez tartozik, amelyhez te, és valószínűleg nem azon a 93 000 km2-en belül született, mint te, akkor azt csak tedd nyugodtan. Gyűlölj csak nyugodtan minden idegent, neked, kedves választóm, nincs ebben az ügyben semmi felelősséged, nem kell neked úgy tenned, mint egy igazi civil, egy igazi polgár, hogy a probléma megoldásából te is kiveszed a részed (jelen esetben legalább annyit, hogy nem kezdesz másokat ilyen alapon gyűlölni), majd mi foglalkozunk az üggyel helyetted is.

És ez az a mozzanat, ami engem hetek óta rendkívül idegesít (minél inkább belebonyolódik a propaganda ebbe az idegengyűlöletbe, annál inkább). Mert ebből is jól látható, hogyan fúl kudarcba az elmúlt negyed évszázadban tett suta kísérletünk a valódi polgári demokráciára. Hogy az a mentalitás, hogy a közügy az valóban közös ügyünk, közös jogunk és felelősségünk is egyben, hogyan volt egyszerűen képtelen dominánssá, a közéletet meghatározó felfogássá válni. Mert nem halt ki az a gondolkodásmód, hogy az állam majd mindent megold helyetted. 

És ezt a 20. század korábbi korszakaiból, különösen a Kádár-érából jól ismert mentalitást ( azaz hogy hagynak élni saját kis privát közegedben, lehet kocsid meg mehetsz még nyaralni is, stb, és  nem kell szembenézned az esetleges súlyos tettekkel terhelt múltaddal, a lényeg, hogy ne akarj most se a közügyekkel foglalkozni, majd mi elvégezzük azt helyetted) lovagolja meg a mostani kormányzat is, legyen szó terrortámadásról, vagy pár ezer szerencsétlen határsértőről, akik szerencsétlenségükre épp mostanában próbáltak jobb élet reményében nyugatabbra menekülni. Még kapóra is jönnek, lám-lám, mi megmondtuk, de no para, kedves választó, ne gondolkozz, majd mi megoldunk helyetted mindent. Azt is, ami tényleg az állam dolga, meg azt is, ami neked kínos, ciki és nehéz, és inkább másra hárítanád, pedig elvileg a te dolgod volna.


Üzemeltető: Blogger.