Hej, Dunáról fúj a szél...

Miénk a Ház
A Miénk a Ház  Figyelem! Exponálás! - Időutazás a régi pesti belvárosban elnevezésű sétája, melyen Klösz György fotográfus képei alapján igyekeznek virtuálisan rekonstruálni a régi belvárost, azért is jó ötlet, mert éppen az átmenetet igyekszik megragadni: az egykori középkorias (provinciális) városkából, Pestből  modern világvárossá fejlődő Budapestet.

Talán abból érdemes talán kiindulni, hogy a Budapest iránti nosztalgia kétségkívül egyik kitüntetett időszaka a dualizmus kora, ám mintha azt a városképet - amire persze joggal vagyunk büszkék - hajlamosak lennénk időnként az azt megelőző koroktól függetlenül, valamiféle instant, eleve készen megmutatkozó dologként érzékelni, s nem foglalkozni azzal, hogy kialakulása mégiscsak egy folyamat része volt, ami nem csupán értékteremtéssel, de bizonyos szempontból értékvesztéssel is jár: az egykori városfal mögé szorított, bezsúfolt régi, középkori Pest eltűnésével. Pedig ahogyan a sétavezető, Maczó Balázs is utalt rá, az ízlések koronként változnak, és ami mondjuk 150-200 évvel ezelőtt nem volt trendi - mert akkor úgy gondolták, hogy egy polgár tekintete ne ütközzön állandóan a rendezetlen, girbergurba utcák összevissza álló épületeibe, hanem tágas terek és széles sugárutak kellenek - , az ma biztos sokak tetszésére lenne.

A séta tehát annak a Klösz Györgynek a munkásságát veszi alapul, aki fotósként éppen az átmentet örökítette meg, így a program egy kicsit a mikrohistória módszerével is él, hiszen egy egyéni élettörténetből bontja ki egy egész korszak történetét. A darmstadti születésű, gyógyszerész végzettségű  Klösz nem sokkal a Kiegyezés előtt nyitott társaival "fényírdát" Pesten. Ő is azon nyugat-európaiak egyike tehát, akik itt, a európai polgári kultúra keleti peremvidékén épp látványos fejlődésnek induló, így a vállalkozó szellemű embereknek nagy lehetőségekkel kecsegtető városban próbáltak szerencsét, és tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra gazdagításához. 

Klösz végigfotózza a régi Pest lebontását az új felépülését, de részben az ő képei révén maradt fenn a Tabán egykori izgalmas világa is. Élen járt az új (nem ritkán komoly anyagi befektetést is igénylő) technológiák alkalmazásában: például elsők között kezdett kültéri portrékat is készíteni, valamint az egykori Hatvani utca 1-ben található 3. és 4. emeleti műtermeihez vezetett fel elsőként lift az országban - akkor még persze nem elektromossággal, hanem hidraulikus emelővel ellátva. 

Nem nagy terület, amit e szeles vasárnap délelőtt bejárunk, a Rózsavölgyi Zeneműbolttól indulunk és a Ferenciek terén a már említett egykori műtermeknél veszünk egymástól búcsút. Közben leginkább a Duna közelébe eső épületek környékén járunk. A teljesség igénye nélkül a fontosabb pontok: Régiposta utca, Galamb utca, Piarista köz, Március 15. tér, Irányi utca, Ferenciek tere. Sétavezetőnk közben mutatja a régi felvételeket, mi pedig megpróbáljuk odaképzelni a mostani épületek helyére az egykorit. Legtöbbször valami impozáns, nagy, elegáns helyére valami kisebbet és megejtőbbet.

Városház tér
(Kép forrása: FSZEK Budapest gyűjtemény)

Van, ami megmaradt a régi Pestből, így például a Váci utca és a Régiposta utca sarkán álló ház, ami kívülről már-már mutatós (bár a mellette épült szecessziós Thonet-házhoz képest mégiscsak egyszerű, jellegtelen), de belül szinte szorongáskeltő az a szűk udvar, amibe lépünk: mintha csak egy átlagosnál kicsit nagyobb lichthófban ácsorognánk, De szintén "maradvány" a Pesti Barnabás utcában álló Péterffy-palota, Pest egyetlen eredeti formáját őrző világi barokk épülete, amelyben ma a Százéves étterem található. (A környékbeli hasonló épületeket egyébként jórészt az Erzsébet híd megépítésével járó területrendezéskor bontották le) Amikor épült, még ez a palota is sokkal közelebb volt a Dunához, a mostani korzó és a két rakpart részét azóta nyerte el a város a folyótól. 

Szó esik az Erzsébet híd problémás mivoltáról is, hogy tulajdonképpen semmi nem indokolta, hogy épp ide épüljön egy híd, méghozzá úgy, hogy ahhoz le kelljen a régi belváros egy sor épületét bontani. Mint kiderül, még majdnem a Belvárosi plébániatemplom is áldozatául esett a nagy területátrendezési kedvnek.  

Nem véletlen, hogy kiemeltem a szeles időjárást (és a bejegyzés címében is erre tettem utalást), hiszen egyrészt szabadtéri program lévén, igenis meghatározó élményfaktor, hogy az ember fázik-e  vagy sem, másrészt ez a jelenség magához a témához is szervesen kapcsolódik, hiszen a régi belváros átrendezésének egyik fő érve volt akkoriban, hogy a közvetlenül a Duna mellett épült házak miatt nem szellőzik rendesen a környék. Nos, mi itt, 2015-ben megtapaszthattuk (főleg az Irányi utca és Molnár utca sarkán), hogy manapság egészen biztosan nem  létezik ez a probléma. Ezen a területen egyébként régen egy halpiac állt, és Klösz György lefotózta még lebontás előtt az akkori Pest legrégebbinek tartott (több évszázadot megélt) épületét is. 

Az egykori  Hal tér
(Kép forrása: Kiscelli Múzeum )


A legnehezebb persze azokat a tereket volt nehéz elképzelni (Városház tér, Sebestyén tér), melyeket manapság teljesen elfoglal egy-egy nagyobb épületegyüttes. A Sebestyén teret például - ha jól érzékeltem - egészében elfoglalja ma az MKB székházául szolgáló épület.

Végeredményben azonban megint egy olyan sétáról lehet írni, ami jól ellátja azt a bizonyos funkcióját, hogy azok az épületek, utcák, terek, amelyek a mindennapi életünk részei, ne legyenek annyira idegenek, teljenek meg történetekkel, s ahogyan az egyesület nevében is benne van, érezzük kicsit jobban sajátunknak a várost, ahol élünk.