Elgondolkodtató áthallások
John Keegan Az első világháború (Akadémiai Kiadó, 2014) című könyvében kritikusan ír arról, hogy a modern, a tüzérség tűzerejére alapozott hadviselés komoly harctéri kommunikációt igényel, ám az ehhez szükséges, a civil életben akkoriban már ismert és használt technológiákat (pl. telefon) nem tudták a hadászatban érvényesíteni - ez pedig természetesen jócskán hozzájárult ahhoz, hogy úgy zajlott végül a háború, ahogy.
Ám Keegan Európa igazi sorsfordító tragédiájának mégsem ezt tartja, hanem amit a következő bekezdésben ír:
"A harcok 1914. augusztusi kitörését megelőző diplomáciai válság tragédiája, amely majd a Nagy Háború négyéves tragédiájává fog dagadni, abban rejlik, hogy az események folytonosan és fokozatosan növekvő mértékben meghaladták azoknak az államférfiaknak és diplomatáknak a képességeit, akiknek a kötelessége az irányításuk és kordában tartásuk lett volna.Jóllehet tiszteletre méltó és tehetséges emberek voltak, a kancelláriák tisztviselőit és a nagyhatalmak hivatásos diplomatáit a júliusi válságban gúzsba kötötte az írásos jegyzék, a rejtjelezési rutineljárások és a távírómenetrend használatának kényszere. A telefonban rejlő lehetőségek, amelyet használva esetleg átvághatták volna magukat a kapcsolattartás akadályain, úgy tűnik, elkerülték figyelmüket, és meghaladták képzelőerejüket. A rendelkezésre álló, de nem használt (beszédet átvivő) rádióról egyáltalán tudomást sem vettek. Végül is az történt, hogy Európa államai csak haladtak előre töretlenül, mint valami halálmenet, mint a siketek párbeszédének résztvevői, földrészük és civilizációjuk elpusztítása felé." (38.)
***********************************************************
Az OLVASÁS KÖZBEN kategóriába tartozó blogbejegyzések egy-egy - ahogy az elnevezés is mutatja, olvasás közben - érdekesnek talált bekezdésre, mondatra, gondolatmenetre fókuszálnak, s ehhez kapcsolódó rövid reflexiókat, vagy még inkább csak kérdésfeltevést tartalmaznak.
Teljes könyvekről írt - de még mindig inkább olvasmánynapló jellegű - posztokért figyeld az ELSŐ LENDÜLETBŐL rovatot (ennek is beszédes ám a neve!).
Hagyományos jellegű, a folyóirati kultúrához szorosabban kötődő kritikai írásaim listáját pedig itt érheted el. (Vagy figyeld az oldalmenüben a Friss kritikák (külső linkek) menüpontot!)
A Nagy Háborúval kapcsolatos további írásaim:
Múltról s jelenről
(Tompa Andrea: Fejtől s lábtól - könyvkritika, prae.hu)
"Van ugyanis egy nagy törés a történetben, amit az első világháború kitörése és az évekig tartó értelmetlen öldöklés eredményez. Míg a kezdeti fejezeteket a boldog békeidők jövőbe, haladásba vetett hite és határtalan optimizmus jellemzi, addig a háborús évek és a trianoni békediktátum okozta sokk komorságot és végtelenül fájdalmas szomorúságot szül a regény szereplőinek életében. Mindez egyúttal leképezi a kor egész Európára jellemző hangulatváltását is, gondoljunk csak bele abba a motívumba, ahogy a kontinens ifjúságának színe-hava lelkesen indul a frontra, hogy aztán onnan többségükben testi-lelki roncsként térjenek haza (ha egyáltalán hazatérnek)."Lehetetlen küldetés
(Gärtner-Kertész Tibor: Nagyapám fegyvert rejteget - könyvkritika, kulter.hu)
"Tulajdonképpen lehetne az alábbi írás címe A budai polgár esete Trianonnal is, hiszen a bírált könyvről azon nyomban nagyon sok hasznos információt elmondana. Egyben azt is megerősítené, hogy a kötet könnyen teret enged a problémák leegyszerűsítésének és a címkékben gondolkodásnak. Pedig ennél sokkal több mindent rejt Gärtner-Kertész Tibor könyve, igaz, talán túlságosan is mélyen és nehezen megközelíthetően."
Az emlékezés becsülete
(Jean Rouaud: A becsület mezején - könyvkritika, kulter.hu)
"Hiszen mi magasztos lehet abban, ahogy a mérges gáz alattomosan beúszik a csatatérre? Mi hősies lehet abban, hogy a katonák a lövészárkokban halott bajtársaik mellett maguk is elevenen belerohadnak átázott egyenruháikba? És miért épp az jelentené a becsületet, ha a harctéren úgy esik el valaki, hogy nem is önként ment, csak vitték, míg felesége várja odahaza és újszülött kisfia, akit csak egyszer volt lehetősége magához szorítani?"
( Andrássy Ilona grófnő háborús naplójáról - Egy olvasó naplója)
"Bár a marketingstratégia inkább a grófnő házasságára teszi a hangsúlyt, és azt érzékelteti, hogy a Mindennek vége! felkiáltás is egy szerelmi tragédia patetikus zárszava, valójában Andrássy Ilona saját háborús szerepvállalásának történetét fogja közre. Mert ahhoz ugyan, hogy aktivizálja magát, nyilván kellett, hogy a férje, gróf Esterházy Pál a harctéren, folytonos életveszélyben legyen, de a naplóban végül mégiscsak kirajzolódik egy felelősségteljes munkát végző ember története."
(Interjú Molnár Eszter Edina Csáth-kutatóval - prae.hu)
"Az unalom egy nagyon fontos kulcsszó. Meggyőződésem, hogy a századelőn a legtöbb ember egyszerűen unatkozott. Az a világ, amiben éltek, aminek folyton a tespedtségét hangoztatták, egyszerűen kifutotta magát, és áhítoztak arra, hogy valami történjen velük. Sokszor nem is a háborút magát, hanem a változást éljenezték, végre úgy érezték, hogy részesei lettek a történelemnek."
(Beszélgetés az I. világháború és a színházi élet viszonyáról, 2015. március 26. - tudósítás, Bárka Online)
"…a beszélgetés során azonban az is jól érzékelhetően kidomborodott, hogy a színjátszás valami sokkal mélyebben emberi, akár befogadói, akár aktív résztvevői oldalról, minthogy a művelt polgárság és arisztokrácia kiváltsága lett volna csupán, bár kétségtelen, volt különbség aközött, milyen jellegű darabokat játszottak a közlegényeknek és a tiszteknek. De a harcok szünetében nem csak az állami támogatással megszervezett színi társulat állt közönség elé, gyakoriak voltak ad hoc előadások is, ahol bárki szót kaphatott, akár zenélni vagy éppen bűvészkedni tudott…"A tett felmagasztosulásának korszaka
(Beszélgetés az I. világháború és a sajtó viszonyáról -2015. április 29. tudósítás, Bárka Online)
"Érdemes végiggondolni, hogy az 1. világháború megítélése a kortársakban mindig is ambivalens volt. Legismertebb ezek közül talán az a vélekedés, hogy azért kell ezt a háborút megvívni, hogy ez legyen az utolsó. A kontinens egész területén, a résztvevő országok közéletében egyszerre volt gyakorlatilag jelen a háború brutalitásának elutasítása és valamiféle közös társadalmi minimum arról, hogy maguk a harcok szükségesek. Ez hangsúlyosabb volt azokban az országokban, ahol a területi fenyegetettség erősebb volt – értve itt ez alatt többek között, hogy a nyugati fronton a harcok Franciaország területén zajlottak, így tulajdonképpen értelemszerű is, hogy a propaganda a szükségszerűségre és ezzel együtt a kitartásra apellált – , de ahogy a beszélgetésből kiderült, a hazafiasság szólamai jelen voltak a központi hatalmak kozmopolitábbnak tekintett sajtóorgánumai esetében is."