Elgondolkodtató áthallások

Vajon mennyiben lehetne mindezt átültetni napjainkra: elképzelni, hogy egy esetleges harmadik világháború kitörésének küszöbén olyan embereken múlna a világ sorsa, akik nem tudnak megnyitni egy emailt vagy elküldeni egy sms-t?   


John Keegan Az első világháború (Akadémiai Kiadó, 2014) című könyvében kritikusan ír arról, hogy a modern, a tüzérség tűzerejére alapozott hadviselés komoly harctéri kommunikációt igényel, ám az ehhez szükséges, a civil életben akkoriban már ismert és használt technológiákat (pl. telefon) nem tudták a hadászatban érvényesíteni - ez pedig természetesen jócskán hozzájárult ahhoz, hogy úgy zajlott végül a háború, ahogy.

Ám Keegan Európa igazi sorsfordító tragédiájának mégsem ezt tartja, hanem amit a következő bekezdésben ír:
"A harcok 1914. augusztusi kitörését megelőző diplomáciai válság  tragédiája, amely majd a Nagy Háború négyéves tragédiájává fog dagadni, abban rejlik, hogy az események folytonosan és fokozatosan növekvő mértékben meghaladták azoknak az államférfiaknak és diplomatáknak a képességeit, akiknek a kötelessége az irányításuk és kordában tartásuk lett volna.Jóllehet tiszteletre méltó és tehetséges emberek voltak,  a kancelláriák tisztviselőit és a nagyhatalmak hivatásos diplomatáit a júliusi válságban gúzsba kötötte az írásos jegyzék, a rejtjelezési rutineljárások és a távírómenetrend használatának kényszere. A telefonban rejlő lehetőségek, amelyet használva esetleg átvághatták volna magukat a kapcsolattartás akadályain, úgy tűnik, elkerülték figyelmüket, és meghaladták képzelőerejüket. A rendelkezésre álló, de nem használt (beszédet átvivő) rádióról egyáltalán tudomást sem vettek. Végül is az történt, hogy Európa államai csak haladtak előre töretlenül, mint valami halálmenet, mint a siketek párbeszédének résztvevői, földrészük és civilizációjuk elpusztítása felé." (38.)  

***********************************************************

Az OLVASÁS KÖZBEN kategóriába tartozó blogbejegyzések egy-egy  - ahogy az elnevezés is mutatja, olvasás közben - érdekesnek talált bekezdésre, mondatra, gondolatmenetre fókuszálnak, s ehhez kapcsolódó rövid reflexiókat, vagy még inkább csak kérdésfeltevést tartalmaznak. 

Teljes könyvekről írt - de még mindig inkább olvasmánynapló jellegű -  posztokért figyeld az ELSŐ LENDÜLETBŐL rovatot (ennek is beszédes ám a neve!).

Hagyományos jellegű, a folyóirati kultúrához szorosabban kötődő kritikai írásaim listáját pedig itt érheted el. (Vagy figyeld az oldalmenüben a Friss kritikák (külső linkek) menüpontot!)

A Nagy Háborúval kapcsolatos további írásaim: 
Múltról s jelenről 
(Tompa Andrea: Fejtől s lábtól - könyvkritika, prae.hu)
"Van ugyanis egy nagy törés a történetben, amit az első világháború kitörése és az évekig tartó értelmetlen öldöklés eredményez. Míg a kezdeti fejezeteket a boldog békeidők jövőbe, haladásba vetett hite és határtalan optimizmus jellemzi, addig a háborús évek és a trianoni békediktátum okozta sokk komorságot és végtelenül fájdalmas szomorúságot szül a regény szereplőinek életében. Mindez egyúttal leképezi a kor egész Európára jellemző hangulatváltását is, gondoljunk csak bele abba a motívumba, ahogy a kontinens ifjúságának színe-hava lelkesen indul a frontra, hogy aztán onnan többségükben testi-lelki roncsként térjenek haza (ha egyáltalán hazatérnek)."     
Lehetetlen küldetés
(Gärtner-Kertész Tibor: Nagyapám fegyvert rejteget - könyvkritika, kulter.hu)
"Tulajdonképpen lehetne az alábbi írás címe A budai polgár esete Trianonnal is, hiszen a bírált könyvről azon nyomban nagyon sok hasznos információt elmondana. Egyben azt is megerősítené, hogy a kötet könnyen teret enged a problémák leegyszerűsítésének és a címkékben gondolkodásnak. Pedig ennél sokkal több mindent rejt Gärtner-Kertész Tibor könyve, igaz, talán túlságosan is mélyen és nehezen megközelíthetően."

Az emlékezés becsülete
(Jean Rouaud: A becsület mezején - könyvkritika, kulter.hu)
"Hiszen mi magasztos lehet abban, ahogy a mérges gáz alattomosan beúszik a csatatérre? Mi hősies lehet abban, hogy a katonák a lövészárkokban halott bajtársaik mellett maguk is elevenen belerohadnak átázott egyenruháikba? És miért épp az jelentené a becsületet, ha a harctéren úgy esik el valaki, hogy nem is önként ment, csak vitték, míg felesége várja odahaza és újszülött kisfia, akit csak egyszer volt lehetősége magához szorítani?"
( Andrássy Ilona grófnő háborús naplójáról - Egy olvasó naplója)
"Bár a marketingstratégia inkább a grófnő házasságára teszi a hangsúlyt, és azt érzékelteti, hogy a Mindennek vége! felkiáltás is egy szerelmi tragédia patetikus zárszava, valójában Andrássy Ilona saját háborús szerepvállalásának történetét fogja közre. Mert ahhoz ugyan, hogy aktivizálja magát, nyilván kellett, hogy a férje, gróf Esterházy Pál a harctéren, folytonos életveszélyben legyen, de a naplóban végül mégiscsak kirajzolódik egy felelősségteljes munkát végző ember története." 

(Interjú Molnár Eszter Edina Csáth-kutatóval - prae.hu)
"Az unalom egy nagyon fontos kulcsszó. Meggyőződésem, hogy a századelőn a legtöbb ember egyszerűen unatkozott. Az a világ, amiben éltek, aminek folyton a tespedtségét hangoztatták, egyszerűen kifutotta magát, és áhítoztak arra, hogy valami történjen velük. Sokszor nem is a háborút magát, hanem a változást éljenezték, végre úgy érezték, hogy részesei lettek a történelemnek."
(Beszélgetés az I. világháború és a színházi élet viszonyáról, 2015. március 26. - tudósítás, Bárka Online) 
"…a beszélgetés során azonban az is jól érzékelhetően kidomborodott, hogy a színjátszás valami sokkal mélyebben emberi, akár befogadói, akár aktív résztvevői oldalról, minthogy a művelt polgárság és arisztokrácia kiváltsága lett volna csupán, bár kétségtelen, volt különbség aközött, milyen jellegű darabokat játszottak a közlegényeknek és a tiszteknek. De a harcok szünetében nem csak az állami támogatással megszervezett színi társulat állt közönség elé, gyakoriak voltak ad hoc előadások is, ahol bárki szót kaphatott, akár zenélni vagy éppen bűvészkedni tudott…"
A tett felmagasztosulásának korszaka
(Beszélgetés az I. világháború és a sajtó viszonyáról -2015. április 29. tudósítás, Bárka Online)
"Érdemes végiggondolni, hogy az 1. világháború megítélése a kortársakban mindig is ambivalens volt. Legismertebb ezek közül talán az a vélekedés, hogy azért kell ezt a háborút megvívni, hogy ez legyen az utolsó. A kontinens egész területén, a résztvevő országok közéletében egyszerre volt gyakorlatilag jelen a háború brutalitásának elutasítása és valamiféle közös társadalmi minimum arról, hogy maguk a harcok szükségesek. Ez hangsúlyosabb volt azokban az országokban, ahol a területi fenyegetettség erősebb volt – értve itt ez alatt többek között, hogy a nyugati fronton a harcok Franciaország területén zajlottak, így tulajdonképpen értelemszerű is, hogy a propaganda a szükségszerűségre és ezzel együtt a kitartásra apellált – , de ahogy a beszélgetésből kiderült, a hazafiasság szólamai jelen voltak a központi hatalmak kozmopolitábbnak tekintett sajtóorgánumai esetében is."

Üzemeltető: Blogger.