Egy rémálomból is sokat lehet tanulni

"Az első félidő olyan volt, mint egy rossz rémálom." 
(Michael Zorc)

A foci is csak olyan dolog az életemben, ami valahogy másként érdekel, mint a legtöbb embert (legalább is sokan értetlenkedtek már efelett, rosszabb esetben tettek szemrehányásokat miatta). Hétköznapi egyszerűséggel szólva: nem vagyok igazi focidrukker, hiszen nem az egy adott csapat iránti lojalitás közösségi élményét keresem,  nem hoz lázba, hogy felvegyem egy adott csapat mezét, és több ezer emberrel indulókat énekeljek egy zsúfolt sportlétesítményben. Ehhez én túlságosan individualista vagyok, sőt, valójában túl kényes-finom(kodó) és decens úrinő.

A sport azért érdekes számomra, amiért bármi más jelenség a világban: gondolatokat ébreszt, arra késztet, hogy az egyediben, az alkalmiban megtaláljam az általános emberit. Ugyanúgy, ahogyan egy utcán látott bizarr jelenet, vagy ahogyan egy könyv, film vagy bármilyen más művészeti alkotás.

Szivacsként szívom magamban a hatásokat, amik nap mint nap érnek, legyen az egy szokatlanul fűszerezett halétel vagy egy finom, gyümölcsös illatú bor, vagy csak éppen az a pillanat, ahogyan egy zöldes-szürkés színű medencében úszva meg-megcsillan a késő délutáni napfény,  majd megpróbálom ezeket az ingereket és élményeket abban az egyedi és megismételhetetlen univerzumban helyretenni, amit úgy hívnak: ÉN (igen, úgy van: minden ember egyedi és megismételhetetlen, mindenkiben létezik egy ilyen ÉN-univerzum), méghozzá úgy, hogy igyekszem a lehető legpontosabban szavakkal megragadni és mondatokká, szöveggé formálni.

"Ahogy a legtöbb író, Pethő Anita is grafomán, írás közben tanul, sokat ír, sok mindenről ír, az őt ért ingereket próbálja folyamatosan szöveggé alakítani, és az írás által értelmezni, helyükre tenni őket." - írta rólam Szarka Károly is májusi "szerzői estemről" szóló tudósításában a Bárka Online-on.
A teljes beszámolóért kattints ide!

Van egy csapat, 21 éve követem a sorsát, láttam a kis Ruhr-vidéki középcsapatból Európa elitjébe felemelkedni, láttam őket harmadosztályú kis csapattól kizúgni a német kupában, s azt is láttam, mikor szarrá vertek Milant, Realt, Manchestert.  Nem, nem a Schalkéról van szó, bár kétségtelen, ők is nagyot alkottak egyszer a "négypercesek" műfajában, hanem a Borussia Dortmundról. Velük kapcsolatos gondolataimról fog szólni tehát ez a bizonyos Svarcgelb-sarok rovat/kategória.

Idén sok mindenre, amivel rendszeresen foglalkozom igencsak ráillik a #változásokéve hashtag (ennek a közeljövőben nagyon komoly jelentősége lesz majd!), így van ez a BVB-vel is. Jürgen Klopp a klub történetének egyik legsikeresebb edzője tavasszal bejelentette távozását, és július 1-én egy szinte ismeretlen fiatal edző, Thomas Tuchel vette át a csapat vezetését. A klub vezetői tulajdonképpen ugyanazzal a módszerrel éltek most is, mint Klopp esetében: nem egy világsztárt, vagy legalább is vaskos nemzetközi tapasztalatokkal bíró nevet igazoltak, hanem egy ilyen szinten kvázi tapasztalatlan kezdőt. (További hasonlóság: Tuchel is a Mainz edzője volt előzőleg, ahogyan Klopp is annak idején.)

Szóval olyan egy kicsit most a helyzet, mint egy párkapcsolatban, amelyben egy tapasztalatlan és egy túlságosan is tapasztalat fél próbál összecsiszolódni: igencsak nagy a rizikója és a tétje, hogy a szép remények ne roppanjanak már az első óvatlan pillanatban végleg, végképp össze. (Miközben Tuchel van annyira felkészült elméleti szakember, hogy meg kell, hogy tudjon birkóznia a feladatokkal, de hát mint tudjuk, elmélet és gyakorlat...) Ennek a gondolatmenetnek a mentén figyelem tehát, mi történik mostanság a Borussia háza táján.

 A SZTORI A LÉNYEG! 
- hangsúlyozom gyakorta az országúti  kerékpársporttal kapcsolatban. Alább egy kicsit hosszabban is kifejtettem mindezt a TOURázzunk együtt blogon:
Azt persze értem, hogy ennek a sportágnak a történetszerűségére már a hőskorban is felfigyeltek, hisz amikor a nyugat-európai laptulajdonosok saját újságaikat kerékpárversenyekkel igyekeztek reklámozni (igen, akkor még fordított volt az irány), akkor bátran alapozhattak arra, hogy egy többszakaszos verseny mint valamiféle folytatásos regény, vagy daily soap funkcionálhatott az olvasó számára, ahogy napról napra követhette a szereplők (avagy a versenyzők) sorsának alakulását."
A teljes írásért kattints ide!


Mivel a csapat tavaly hetedik helyen végzett (pedig hányan temették már decemberben!), a kupadöntőt pedig elvesztette, így selejtezőket kell játszania, hogy az Európa Liga csoportkörébe bekerülhessen.  Az előző kör egy osztrák csapat ellen simán ment, most viszont az augusztus 20-i mérkőzés a norvég Odds BK ellen eléggé balszerencsésen kezdődött: fél óra elteltével a hazaiak 3:0-ra vezettek. Lelövöm előre a poént: végül a Borussia fordított, a végeredmény 4:3 lett az ő szempontjukból.

Másnap nyilatkozta Michael Zorc sportigazgató, hogy az az első félidő maga volt a legrosszabb rémálom. Magam is azon gondolkoztam, hogy most jött el az a bizonyos megroppanás ebben a még törékeny kapcsolatban, utólag viszont kétségtelenül szerencsésnek és hálásnak érezheti magát a csapat, hogy ez az egész így alakult.  Az összecsiszolódás kezdeti fázisában úgy csúszott be valami kis baki (aminek kétségtelen nagy a tétje, hiszen egy Dortmund nem blamálhatja le magát, hogy legalább az őszi szezon erejéig, de nem lesz ott az európai kupaporondon - és igen, persze, nyilván még van egy visszavágó, még bármi nagyobb gebasz is bejöhet), ami aztán nem bizonyult végzetesnek, de arra kiváló alkalom volt, hogy átgondolják, hogy itt valamit csinált a csapat (beleértve most az edzőt is), amit jobb lenne, ha nem csinálna máskor, mert baj lehet a vége.

A rossz tapasztalat is tapasztalat; ami nem öl meg, az erősebbé tesz  - sorolhatnánk a közhelyeket, s ki tudja, talán tényleg csak egy közhelyet jártam körül (amúgy mindig ezt tesszük, mindenki ezt teszi). De végig akartam futni a gondolatmeneten, végig akartam vinni a megfogalmazni kívánt szöveget és így jutott ide, a végére.
Közhely? Egyedi? Általános? Nézd meg, hogyan alkalmaztam ezeket a fogalmakat Darvasi Ferenc Elválik című novelláskötetéről  a prae.hu portálnak írott kritikámban. (Nem mellesleg,  a könyv tele van focis sztorikkal is):
"Közhely, hogy egyedit az általánossal, újszerűt a jól ismerttel megfelelően vegyíteni a próza alapja. Legyen valami, amin az olvasó figyelme megtapad, és mégis adjon valami pluszt, valami újat. Az Elválik karakterei és a köréjük szövődő történetek esetében úgy vélem, különösen pontosan kell ezt a kettősséget adagolni, különösen jól kell ráérezni a megfelelő arányokra, a már említett elevenség, valószerűség, a karikatúra csapdájának elkerülése végett."
A teljes írásért kattints ide!

Aztán meglátjuk, hogy hogyan tovább és merre itt a blogon is, ebben a kis Svacgelb-sarokban. Egy biztos: a csapat legközelebb vasárnap délután játszik az Ingolstadt otthonában. Az első kanyart jól vették (4:0-ra náspángolták el a Gladbachot), kis szerencsével akár még javítani is tudnak a tabella helyezésén, no nem sokkal, legfeljebb eggyel. De milyen jól is mutatna az!

******************
KAPCSOLÓDÓ SZÖVEGEK/RANDOM CIKKAJÁNLÓ
Sport- (és egyben szépirodalmi) témájú könyvkritikáim
(teljes cikkért mindig kattints a címre!)

Öngól
(Kőrösi Zoltán: Az utolsó meccs, Bárka 2012/5)
"A magyar foci nem sport, hanem vallás, a nézők pedig nem egyszerűen a sportszerető közönséget, hanem beavatottak és beavatandók közösségét alkotják. Legalábbis ezt sugallja Kőrösi Zoltán: Az utolsó meccs című kötetének sok szempontból zárt világa. Ez ugyanis nem a tévében világbajnokságot, európai kupadöntőket vagy csupán hétvégi olasz, spanyol vagy német bajnokikat néző, a labdarúgás, mint sport iránt érdeklődők világa. Ez a város- vagy faluszéli pálya körüli korláton könyöklő, szotyizó, meccs előtt és után a helybeli (manapság már kevésbé) füstös, sötét kocsmában (ál)bölcsességekkel egymást traktáló, és persze folyton a múlt homályába vesző egykori dicsőséges időkről nosztalgiázó férfiak(!) világa. Egy sportágra vetített ábrándozás és önámítás. Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy hungarikum."
Ez nem is olyan vicces 
(Maros András: Semmi negyven, prae.hu)
"Könnyen lehet, hogy mindezt valaki hibaként rója fel, mondván Maros az elején ellövi minden puskaporát, és később a könyv már nem annyira vicces, én azonban úgy gondolom, egyszerűen csak arról van szó, hogy a szellemesség és irónia mögött egyszerűen felsejlik az, aminek fel kell sejlenie, hogy a történetben szereplő gyerekek, fiatalok bármennyire is szeretik a teniszt, egyszerűen elkallódnak. Míg a sportvezetők azzal foglalkoznak, hogy a nyugati tanulmányúton minél több (hirtelen a semmiből felbukkanó) "szakértő" vehessen részt a néhány versenyző mellett, míg szinte minden arról szól, hogy ezekről az utakról minél több márkás sportszert hozzanak haza, amin aztán itthon drága pénzért túladhatnak, amíg az igazolt felnőtt játékosok az ellenük esélytelen gyerekkel pénzben játszanak edzőmecset, s ha esik az eső, a bajnokságot csak papíron rendezik meg, döntik el az eredményeket, addig ezek a gyerekek kétségbeesetten vágynak, keresik a mintát, mintákat, akiket és amiket követhetnek."
Üzemeltető: Blogger.