Derbyfieber

Az én futballszurkoló szívemet 2000. május 26-án törték össze, ugyanis ezen a napon jelentették be, hogy Andreas Möller a Dortmundtól a Schalkéhoz igazolt. Hogy tehetted ezt Andy, annyi eredményes sárga-fekete év után! Hogy pont a Schalkéhoz!

Az utóbbi időben hajlamos a nemzetközi sportmédia a Dortmund-Bayern mérkőzéseket a! nagy német csúcspárharcnak titulálni (hasonlóan ahhoz, ahogyan az európai futballszerető közönség tudatában például az El Clasico is él). Logikus, hiszen 2013 májusában ez a két csapat játszotta a Bajnokok Ligája döntőjét. Az  elmúlt húsz évben a bajorok 12 (félelmetes!) bajnoki címe mellett egyedül a Dortmund volt képes 5 alkalommal a szezon végén a tabella élén állni. Gazdasági értelemben is e két csapat emelkedik ki a német mezőnyből. Összességében a Bayern monopóliumát, privilegizált helyzetét az utóbbi időkben egyedül a BVB képes tartósan és eredményesen megpiszkálni. (Még akkor is, ha most október elején éppen egy csúnya 1:5-be szaladtak bele a méhecskék, ugyanakkor jelzésértékű, hogy ez a csapat idei egyetlen veresége.) 

Aki viszont picit is járatos a német futball hagyományaiban, tudhatja jól, hogy valójában teljesen más nagy párharcok képezik a (sport)kulturális emlékezet részét. Ezek általában regionális rivalizálásokból nőtték ki magukat országos jelentőségűvé. Németország legsűrűbben lakott vidéke, a Ruhr-vidék pedig különösen gazdag az effajta rangadókban. Ebből nőtte ki magát az a bizonyos Revierderby a Dortmund és Schalke között is. Valószínűleg nem is annyira a két csapat eredményessége okán, hanem inkább a népes szurkolótábor miatt. A Ruhr-vidék volt egykoron Németország nehéziparának a központja, híres-hírhedt bányavidék, ahol nyilvánvalóan hasonló folyamatok zajlottak le, mint mondjuk Angliában Manchester környékén: a  19. század második és a 20. század első felében egyre jobb életszínvonalon élő, egyre több szabadidővel rendelkező munkások számára a foci lett az egyik alapvető identitásképző, a helybeliek számára nagyon is fontos lehetett, hogy a Dortmund vagy a Schalke mellett teszik le a voksukat. 

A hagyomány pedig komoly dolog, mai napig őrzi e két csapat előnyös helyzetét a meccsenkénti nézőszám tekintetében. Dortmundban 50 000, Gelserkirchenben (hiszen így hívják a települést, ami az FC Schalke 04 csapatának otthont ad) pedig 40 000 bérletes nézi meg hétről hétre (legalább is az otthoni meccseken) kedvenc csapata mérkőzéseit.  A Südtribüne és a Nordkurve, azaz a Dortmund és a Schalke "B-közepe" Németország két legnépesebb állóhelyes szektora. 

Nos, hát egy ilyen meccs veszi ma 15:30-kor kezdetét Dortmundban, a Signal Iduna Parkban (azaz az egykori Westfalenstadionban).  A BVB nem csak azért esélyesebb, mert otthon játszik - és hát ez a fentebb említett jellemzők miatt ilyenkor különösképp sokat nyom a latba -, hanem formáját tekintve is stabilabb, mint ellenfele. Stabil második helyen áll a Bundesligában, az Európa Ligában már a 4. forduló után biztos továbbjutó, s mint már említettem, egyetlen veresége van a szezonban eddig, az is a Bayern ellen, ami valahogy könnyebben megemészthető, mint bármelyik más csapat esetében. A Schalke teljesítménye kevésbé tűnik kiegyensúlyozottnak, még akkor is, ha egy esetleges mai győzelemmel felkúsznának a Bundesliga harmadik helyére. (Hadd reméljem, hogy nem így lesz.) 

Persze egy derby nem azért derby, mert az aktuális formáról szólna, hanem mert feltöltődik valamiféle kulturális többlettel. És az visszahathat a játékosok egyéni motivációira is. 

Vasárnap délután negyed hat körül meglátjuk, ma miként alakul ez a legendás párharc.