Kitöltik a fehér foltokat

Tangóharmonika kíséretében búcsúzik a nyár Újbudán a Bartók Béla úton.  

A 11. kerület sorszámából könnyen fabrikálható, angol-magyar szójátékon alapuló Eleven programsorozat őszi eseményeinek központi témája Lengyelország. Többek között étel- és italkóstolások, zenei programok, kiállítások és felolvasások várják az érdeklődőket a 2016. szeptember 16 és 18 közötti hétvégén.   

A nyitóeste számtalan programja közül én az Arnoldo (Gross Arnold Galéria) kiállításmegnyitóját választom. A  májusi Eleven Tavaszon is benéztem ide, akkor egy portugál gyermekkönyv  (Catarina Sobral: Az én nagyapám) illusztrációi lógtak a picinyke hely falán (cikkem a megnyitóról), most lengyel történelmi képregények.




 Dr. Rónayné Slaba Ewa, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke mesél a műfajról, melynek eredetét  - valljuk be - igencsak könnyű közép-európaiként kikövetkeztetni. Ahogyan számunkra, úgy a lengyelek számára is ismerős, hogy vannak "fehér foltok" a múltunkban, amikor a hivatalos történelem megmásítva tálal, vagy éppenséggel egyenesen elhallgat bizonyos történelmi eseményeket. Ezek aztán olyan mellékösvényeken találnak mégis utat az emberekhez, mint a képregény. Hiszen mi az? Rajz, mese, gyerekeknek való!

Persze ma már tudhatjuk jól, ez a műfaj nagyon sok mindent elbír, gondoljunk csak Art Spiegelman Mausára (ugyanakkor eszembe jut egy tavaszi beszélgetés a PIM Y-generáció sorozatában, mikor Oravecz Gergely Blossza című könyve kapcsán felmerült a kérdés, vajon Goethe Faustja adaptálható-e képregénnyé).

És ne feledjük az se, hogy az írott (nyomtatott) szón alapuló kultúránk (vö.: Gutenberg-galaxis) szépen lassan - vagy nem is annyira lassan - átalakul képiségen, sőt az audiovizualitáson nyugvóvá. Így aztán a képregény helyét a kulturális palettán is egészen biztosan újragondoljuk még majd párszor.

A Polonia Nova Kulturális Közhasznú Egyesület által rendelkezésre bocsátott képeken a Gross Arnold Galériában a lengyel történelem emblematikus pillanatai elevenednek meg, többek között az 1863-as januári felkelés, vagy éppenséggel mindkét világháború. Úgy hiszem, érdemes olyan szemmel végignézni őket, hogy közben azt fürkészzük, hogyan is tör utat magának az, ami tiltott, ami elnémított, de aminek mégsem lehet más a sorsa, minthogy áthatoljon ezeken az akadályokon.

Bár szombatra már az ősz beköszöntét jósolják a meteorológusok, péntek este igencsak meleg van még odabent a kávézóban, igyekszem egy pohár borral mihamarabb kimenekülni a szabadba. Ételeket kóstolni még nyilván lesz idő a hétvégén bőven, most inkább szeretném a hamonikást, Robert Dakowiczot hallgatni.

Lassan rátelepedik a városrészre az este. Bár ott zötykölődik a hátam mögött egy villamos, s a hetes busz is nem messze ragad be éppen a dugóba, a zeneszó révén sokkal távolibban tűnnek a  hétköznapi élet megszokott jelenségei. Pedig nincs még késő, sokan most igyekeznek  haza munkából vagy épp a hétvégi nagybevásárlásból, egy fiatal háziasszony, nagy, tömött szatyrokkal és gondterhelt tekintettel igyekszik utat törni lengyel népviseletbe öltözött zenészek között, akik a (majdnem) szomszéd Gdansk kávéházba tartanak, de megállak üdvözölni a kollégát. A forgatagban fel-feltűnnek az Eleven Ősz élénk narancssárga programfüzetével kezükben nézelődők is, fiatalok és idősebbek egyaránt.  Úgy tűnik, a  programok iránt érdeklődők közül sokan a "kicsit mindenhova benézek" - módszert választják ma este.

Májusban ebben a kis kávézóban kezdett el repedezni az az akkor mg sziklaszilárdnak hitt elhatározásom, hogy jó hosszú időre elhagyom Budapestet. most úgy tipegek haza végig a megszokott, berögzült útvonalamon, hogy nekem valójában már jó ideje Újbuda az igazi otthonom.

Üzemeltető: Blogger.