Ezt a nyelvet is még tanulnunk kell

Soha nem vélekedtem úgy, hogy az újabb és újabb kommunikációs eszközök megjelenése révén a mai gyerekek mind gombnyomogató zombik lesznek majd felnőtt korukban. Afféle vademberek, akik még beszélni sem tudnak rendesen.

A helyzet szerintem sokkal inkább az, hogy nem egy tablet vagy egy okostelefon "okozza" az esetleges szellemi igénytelenséget, hanem fordítva: rajtunk, embereken múlik, hogyan használunk egy eszközt. Lehet jóra és rosszra (amiről szintén beszélni kell) egyaránt. Segítheti kitágítani a világot, és arra is "segítség", ha valakinek a beszűkülés felé vesz könnyebben irányt az élete.  Úgy gondolom, az emberi önkifejezés vágya örök, s az egyes emberekben meglévő kreativitást sem okvetlen öli meg egy új kommunikációs forma elterjedése (sőt uralkodóvá válása), hanem segítheti kiteljesedni azt.

A beszélgetés résztvevői (balról): Győri Hanna, moderátor, Tímár Borbála, Ács Dániel és Fenyvesi Zoltán

Pozitívumok és negatívumok egyaránt szóba kerültek a  Pagony Könyvesboltban "A Youtube elrabolta a gyermekemet!"címmel szervezett beszélgetés résztvevői között is. Ács Dániel, a 444.hu újságírója szerint onnan érdemes kezdeni, hogy bár elsősorban vizuális úton szedjük össze az információkat a világról, ennek nyelvét mégsem igazán tudjuk használni, mert az iskolában viszont írva-olvasva tanulunk, és az elsajátított információkat is szövegszerűen kell visszaadnunk. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene tehát arra fektetni, hogy megtanuljunk képi módon is történeteket mesélni.

A gyerekek azáltal, hogy videókat készítenek, tulajdonképpen ezt teszik, ráadásul, mivel a szülőktől e téren nem igazán kapnak segítséget, így gyakorlatilag egymástól tanulnak. Videót készíteni amúgy sem jelenti azt, hogy egyszerre nagy nyilvánosság elé is kerül az, s nem feltétlenül önmagáról készít a kamasz sem videót. Éz a tevékenység alapvetően az énkeresésről, önmaguk megtalálásáról szól, de mindeközben például a nyilvánosság előtti megszólalás gyakorlatát is elsajátítják. elsajátíthatják.

Tímár Borbála médiapedagógus is arra helyezi a hangsúlyt, hogy mi mindent lehet megtanulni, milyen hasznos készséget és jártasságot szerethetnek vele a gyerekek. Például alapvető fontosságú, hogy ha már egyszer ennyire meghatározza az életünket a média, akkor a gyerekek gyakorlatban is megismerik a működését, és ezáltal többet tudnak meg a világról. Tágabb, komolyabb, közéletibb kontextusba is lehet mindezt helyezni: a témával foglalkozó amerikai szakirodalomban ismert fogalom az úgynevezett hangot adás, amikor kimondottan biztatnak arra hátrányos helyzetben lévőket, hogy saját készítésű videókkal próbáljanak becsatlakozni az össztársadalmi diskurzusba.

Természetesen, amikor a nyilvánosság elé áll ki valaki, annak vannak kellemetlen hátulütői is, Fenyvesi Zoltán, a Tiszta szívvel című fim főszereplője, aki egyben aktív blogger is, beszélt ezzel kapcsolatos tapasztalatairól. Érdekes volt az az összevetés, miszerint az Instagramon általában a pozitív, a Facebookon a negatív visszajelzések az uralkodóak. Egyszerre hat viccesnek és tragikusnak, amikor egy való életben is kerekesszékes fiatalember azt a "kritikát" kapja egy filmszerepére, hogy nem hihetően "játssza el", hogy kerekesszékes. Ha három napig nem is, de fél napig azért el-elszontyolodik egy-egy negatív beszóláson.

Nem csak a készítői, de befogadói oldalról is érdemes körbejárni a témát, például, hogy miként kezeljék a szülők azt a helyzetet, hogy a sztárrá váló kamasz vloggerek nagy befolyással bírnak a gyermekeikre. A médiapedagógus szerint ezt érdemes otthon megbeszélni, ahogyan azt is jelezheti a szülő, hogy miért nem szimpatikus számára, hogy a gyermeke milyen, bizonyos mértékben mégis csak megkreált, a nyilvánosság elé tárt életnek, életmódnak a rajongója. Rövid távon valószínűleg nem lesz változás, mert a gyerek ugyanúgy követni fogja az adott vloggert,de hosszú távon igencsak hasznos lehet, a tekintetben, hogy milyen értékrendet sajátít el a majdani felnőtt, és abba hova kerülnek az egyes jelenségek.

Hasonlóképp érdemes megbeszélni a gyerekkel, hogy a szülő milyen tartalmat oszthat meg róla. Úgy tűnik, e téren a fiataok már sokkal médiatudatosabbak szüleikhez képest, a virtuális térben tényleg csak esetlenkedő nagyszülőkhöz képest pedig még annál is inkább. Klasszikus példa: amikor a gyerek figyelmezteti a szülőt, hogy ne tegyenek ki nyaralás alatt képet arról, épp hol járnak, mert így elárulják, hogy nincsenek otthon.

A vloggerek befolyása a tizenévesek viselkedésére, többek között fogyasztási szokásaikra további médiaetikai és jogi kérdést is felvet. Mivel nincs szabályozva, hogy miként kell jelezni, hogy most fizetett tartalomról van szó - például  amikor mondjuk egy új telefont vagy számítógépes játékot próbál ki a vlogger, amit a gyártótól, forgalmazótól kap -, meglehetősen visszás helyzetet eredményez. Mert nagyon  nem mindegy, amikor egyik kamasz rajong egy másik kamaszért, akinek a videóin rendszeresen szó van "menő" cuccokról, hogy azt őszintén gondolja-e a videó készítője, vagy felkérték rá, hogy mondja azt róla.