Egy történet az állatok szemszögéből

Egy kitelepítés történetét járja körül Selyem Zsuzsa Moszkvában esik című regénye, ám nem a megszokott módon, egy családregény formájában, hanem állat narrátorok által elmesélve. Miként függ ez össze az animal turn jelenségével? S miért is nem engedi az írót sem a könnyebbik úton menekülni regényírás közben? Többek között erről is kérdezgette a szerzőt Deczki Sarolta az Írók Boltjában tartott könyvbemutatón. 

A tudományos életben az utóbbi évtizedekben rendre újabb és újabb fordulatokkal találkozhatunk, ilyen volt például a nyelvi (linguistic turn) vagy a térbeli (spatial turn) jelzőkkel ellátott folyamat, amelyek egy-egy megváltozott nézőpontból értelmezik újra tudásunkat a világról. Selyem Zsuzsát, akinek a munkásságát a beszélgetőtárs szerint mindig is jellemezte a hatalmi formákkal, megnyilvánulásokkal szembeni kritikai attitűd, most elsősorban az animal turn adta szempontok alapján vizsgálja a világot. Fontos számára annak a látszólag lényegtelennek tűnő különbségnek megfogalmazása, hogy őt nem az állatvilág érdekli, hanem a világ, melynek egyaránt részei növények, állatok, emberek.  

Említést tesz többek között arról is, hogy bár korábban a környezetvédők és a technológia fejlődés hívei ellentétes oldalon álltak, napjainkban a különböző kis kütyük hasznosnak bizonyulnak abban, hogy minden eddiginél jobban megismerhessük az élővilágot, legyen akár szó arról, hogy egy fának is vannak hangjai (és itt nem az ágrecsegésre kell gondolni), amit  speciális hangfelvevővel rögzíteni is lehet, vagy éppen arról, hogy egy apró kamerát helyeznek egy gólyafészekbe, ami nem zavarja meg a madarak mindennapjait, ugyanakkor mi szó szerint testközelből tanulmányozhatjuk életét. 

A megváltoztatott perspektíva  - amit leegyszerűsítve úgy is mondhatunk, hogy nem az ember szemszögéből figyeljük az állatvilágot, hanem más élőlények (alapvetően persze hipotetikus) pozíciójából az embert - azért is érdekes jelen esetben, mivel a Moszkvában esik történeteiben állat elbeszélőkkel találkozhatunk. Selyem Zsuzsa kísérleti regénynek tekint saját alkotását, hiszen szándékoltan olyasmivel és olyan formában akart foglalkozni, ami számára is újdonság volt. 

A regény alapjául a nagyapjával készített hangfelvételek szolgáltak. Az egykori földbirtokos volt az, aki megkérte, hogy unokája rögzítse élettörténetét, ám az unoka közben kényelmetlenül, "tárgyiasítva" érezte magát, mert a nagyapa nem figyelt a kérdéseire, csak mondta a maga önértelmező elbeszélését, amelyben nem kapott szerepet sem az ötvenes évek, sem a Ceausescu-éra. A közel száz éves ember ezt egyszerűen nem akarta élete részeként kezelni. 

A könyvbemutató beszélgetésen elhangzottakból azonban úgy tűnik, nem ezért, hanem inkább ennek ellenére lesz a megszokott formától jócskán eltérő felépítésű a regény. Nem klasszikus család-, illetve szenvedéstörténetről van szó,  a szöveg ezt a hagyományt is  megbontani, szétcincálni kívánja, de a nagyapa, mint kérdésekre nem reagáló mesélő, és a magát mikrofonállványnak érző unoka szituációjából származó "hatalmi" struktúrát is ki akarja kezdeni. Ráadásul, ahogyan arra Deczki Sarolta is felhívja a figyelmet, ez a helyzet a szerző számára sem hagy menekülési útvonalat, nem lehet az identitás, a saját gyökerek keresésének ez esetben kényelmesnek tűnő, kapaszkodót, biztonságérzetet adó  pozíciójába belehelyezkedni, Selyem Zsuzsa a saját élettörténetét is szétrobbantja, kirobbantja maga alól.

A szöveg tele van intertextuális utalásokkal, például jereváni rádiós viccekkel (nem mindegy ugyebár, hogy Volvókat osztogatnak, vagy Volgákat fosztogatnak), de Manu Chaotól vett idézetre is bukkanhatunk a könyvet olvasva. Ezek a prózaszervező elemek megint csak a megszokott gondolatrendszerből, gondolatai hierarchiából való kibillentést szolgálják.

(A bemutatóról készült képek forrása: facebook.com/JelenkorKiado/ )