Mert súlyosabb a baj annál, mint szeretnénk hinni

cyberbullyingot nem lehet, nem szabad csak annyival elintézni: jajj, hát ne is törődj vele, az csak (!) az internet!

Kalapos Éva Massza című regényével többször is foglalkoztam, tulajdonképpen a megjelenése pillanatától kezdve figyelemmel követem sorsát. Terveztem, hogy magam is írok a könyvről, nem csupán a róla szóló beszélgetésekről, vagy hozzá (is) kapcsolható egyéb programokról, ám az elátkozott 2016-os évben végül ez is elmaradt. Azonban mostanában lépten-nyomon olyan hírekbe botlom, amelyek újra és újra arra ösztökélnek, hogy mégiscsak szedjem elő újra ezt a történetet.



Kalapos Éva Massza című regénye kiadói felkérésre készült. A Manó Könyvek gondozásában (a nagyjából a young adult kategóriát lefedő Menő Könyvek között) megjelent kiadvány ezáltal egyik mintapéldánya annak a trendnek, ahogyan a magyar gyermek- és ifjúsági kiadók szándékoltan foglalkoznak olyan társadalmi problémákkal, melyek körül még nem igazán alakult ki érdemi diskurzus. Vagy másként fogalmazva: a tabutémákra próbálják ráirányítani a figyelmet azáltal, hogy bátran jelentetnek meg nehéz, "rázós" olvasmányokat kamaszok számára is. Mivel e generáció tagjaira amúgy is jellemző, hogy úgy érzik, a világon senki nem érti meg őket, sőt mindenki ellenük van, különösen hasznosak az ilyen könyvek, ha tényleg olyan problémával találják magukat szemben a való életben, amit nem tudnak elmagyarázni, mert nem szokás róla beszélni. Ilyenkor vigasz és támasz lehet egy regény, hiszen megtudhatják belőle azt is, hogy nincsenek teljesen egyedül a problémájukkal. Másrészt ezek a kiadványok jó eséllyel a szülők kezében is megfordulnak, és segíthetnek annak megértésében, hogy milyen problémákkal kénytelenek szembenézni a mai gyerekek.

Ilyen például a cyberbulliyng, az internetes megfélemlítés, amire gyakran legyintenek a felnőttek, hogy ugyan, hát mit törődsz vele, ne vedd olyan komolyan, hát az csak az internet. Mások meg rögtön a jó öreg tehetsz róla, tehetsz ellene érvet hozzák fel, ami a szakember szerint is ösztönös reakció: szeretjük abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy ha nem tettünk semmi rosszat, velünk sem történhet rossz. Azok a fiatalok, akiket bántottak - ne adj Isten, akiket még öngyilkosságba is kergettek - ilyen módon, biztos bután használták az internetet, biztos magamutogató lányok voltak, akik "megérdemelték", hogy kipécézték őket.

Véleményem szerint a Massza kiválóan rávilágít arra is, hogy mi felnőttek nem a legszerencsésebb oldalról közelítjük meg a problémát. Valóban, mi még olyan világban voltunk kamaszok, amiben sem az internet, sem a mobiltelefon (hát még az okostelefon!) nem volt még olyan mértékben elterjedt, nem vált annyira mindennapjaink részévé, mint ma. Mi még természetesen élesen elválasztjuk a való életbeli és a cybertérben zajló tevékenységünket - még akkor is, vagy talán akkor még inkább, ha a mindennapi munkánknak fontos eleme az online kommunikáció -, ám a digitális bennszülöttek (nem véletlen e kifejezés) számára a kettő már összefolyik, összekeveredik.

Nem csak arról van szó, hogy azért sem tanácsos eltiltani a közösségi médiumoktól egy kamaszgyereket, mert manapság már gyakorta így kapják a fontos információkat az iskolai kötelezettségeikről, de azért sem, mert a mai gyerekek szocializációjának természetes része az online kommunikáció, vagyis ha eltiltunk valakit ettől, akkor attól fosztjuk meg, hogy megtanuljon közösségben létezni. Lehet, hogy ez átmenetileg kényelmes jó megoldásnak tűnik a szülő száméra. de ez később, a gyerek majdani felnőttkorában csúnyán visszaüthet akár a munkahelyi viselkedés, akár a pártalálás területén. A kamaszkor emellett az identitáskeresés korszaka is, mindenki meg akarja mutatni, hogy ő már egyéniség, Tévedés ne essék: probléma, igencsak súlyos probléma, mikor kamaszlányok pornószínésznők mozdulatait utánozva pózolnak falatnyi bikinikben a fürdőszobatükreik előtt, majd feltöltik magukról ezeket a képeket. Csakhogy épp nekünk, felnőtteknek kellene értenünk, hogy az emberi cselekedetek hátterében milyen összetett, sokrétű motivációrendszer húzódik meg, és  érdemes lenne megpróbálni a problémát is a maga összetettségében látni, nem pedig  egy-egy elemére leegyszerűsíteni.    

Más okból  sem szerencsés, ha elbagatellizáljuk a cyberbullying jelenségét. Felnőttek részéről gyakran elhangzik az érv, hogy hát őket is kipécézték gyerekkorában az osztálytársai, őket is szívatták a többiek, aztán lám, mégis, rendes ember lett belőlük. Nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Csakhogy van itt egy fontos különbség: amikor régen bántottak valakit az osztálytársai, akkor az rendszerint az osztályközösségen belül maradt. Az illető bár pokolként élhette meg a mindennapos iskolába járást, abból a helyzetből kiléphetett az utolsó óra után. Hazamehetett, és otthon a szerető családi közegben, vagy barátai társaságában jól is érezhette magát. Az internetes megfélemlítés azonban totálisan uralja az áldozat életét. Ráadásul sokszor teljesen nyilvános térben zajlik, akár idegenek százai, ezrei előtt, sőt, az igazán durva sztorik része, hogy virálisan terjednek, és már olyanok is részt vesznek a gyalázkodásban (ad abszurdum akár akaratlanul is), akiknek fogalmuk sincs, kire teszek mocskolódó megjegyzéseket.

A Massza annak ellenére, hogy szándékoltan konkrét társadalmi problémát mutat be, egyáltalán nem didaktikus könyv (pontosabban van egy rétege, ami révén egy csöppet azzá válik, de erre majd még visszatérek). Kalapos Éva regénye a kamasz olvasókat egy számukra ismerős világba kalauzolja: suli, haverok, bimbózó szerelmek. Ráber Patrik egy 14 éves fiú, aki szeret verseket szavalni - de kezdetben csak úgy magának, kedvtelésből -, és épp a történet ideje alatt jön rá arra, hogy szeretne színész lenni. Jelentkezik is egy diák színjátszó körbe, ahol hamar kiderül, hogy tehetséges, s rögtön megkapja Mary Shelley Frankensteinjében a Lény szerepét. Patrik karaktere a történet elején nagyon hasonlít Molnár T. Eszter hősnőjéhez, Bakos Virághoz (Stand Up - Egy majdnem normális család), hiszen mindkét szereplő a saját útját járja, egyedi hobbijaik vannak, valóban kezdenek egyéniséggé válni, és ez bizony képes másokból ellenszenvet kiváltani. Patrik ráadásul inkább lányos - vagy ahogyan az anyja legjobb  barátnője mondja - "drámai" arcú fiú, az osztály legjobb csajának azonban pont ő tetszik, és bizony kezd is kialakulni köztük valami.

Minden másban persze teljesen átlagos kamasz életet él. Cikinek tartja a szüleit: az apja állandóan arról papol, hogy nehogy bölcsésznek menjen, legyen mérnök vagy informatikus, mert abból majd meg lehet élni, anyja pedig egy tipikus elnyomott és frusztrált feleség, Patriknak van egy kishúga, Panka akit imád ( "Nem tudom, hány tizennégy éves fiú vallaná be, hogy élvezi egy négyéves társaságát[...]", 38.).Ezenkívül vannak haverjai: Bence és Klau, és ha baj van, még simlisségre is képesek egymásért.

Ebbe az átlagos életvitelbe ront bele két osztálytárs, Győző és Subi. Fontos mozzanat - és jól érzékelteti a már korábban említett jelenséget, hogy a kamaszok számára kibogozhatatlanul összegabalyodik valós és virtuális tér -, hogy Patrikkal szemben ugyanúgy alkalmazzák a "klasszikus" módszereket (elveszik a zsebpénzét, a kajáját, vagy épp nem engedik be a mosdóba), miközben folyton pittyeg a telefon is: van, hogy cseten írnak rá valami bunkóságot, vagy épp sms-ben.

A regény nagyon okosan és ügyesen viszi végig azt a folyamatot, ahogyan Patrik magába zárkózik, és szinte már csak ekörül forog minden gondolata, és közben azt is jól bemutatja, mennyire összetett is a probléma. Kezdve azzal, hogy a történet legelején két másfajta példával is találkozhatunk. Ugyanazok pécézik ki Bencét is egy félresikerült fotó miatt. És ez a nagydarab fiú is csak megbabonázva figyeli az újabb és újabb kommenteket, Patrik az, aki nem érti, barátja miért nem ignorálja, miért nem törli le egyszerűen őket. Aztán ott van az osztály "lúzere", Vili, akit Patrik is lúzernek tart, igazi áldozattípusnak, aki a neten nyafog, hogy miért nem szereti őt senki - hát naná, hogy kiszúrják maguknak a keményfiúk. Patrik akkor is, amikor már őt szívatják, határozottan meg akarja különböztetni magát Vilitől, ő nem lúzer, csak idővel, ahogyan egyre inkább elbizonytalanodik önmagában, változik némiképp a véleménye. De épp ezért nem beszél a barátainak problémájáról, mert az nagyobb szégyen lenne számára, ha kiderülne, őt is kipécézték, de csúnyán.  (Patrik egyébként sem tökéletes jófiú, szinte az első oldalaktól kezdve mindig ott lappang a történetben, hogy benne ugyanúgy jó adag agresszióra való hajlam van, mint sok más korabeli fiúban - ezért is ügyes írói lépés, ahogyan Kalapos Éva épp ezt a színdarabot illeszti a történetbe.

Jelen van a könyvben a young adult regények egyik már-már kötelező eposzi kelléke is: a szülők és gyerekeik közti kommunikációs csőd. Amikor Patrik mégiscsak próbál édesanyának mesélni a helyzetről, az anya annyit szűr le ebből, hogy Dina, Patrik barátnője biztos kacérkodik a másik két fiúval is, és most jót nevet azon, hogy összeugrasztotta őket.Az apával eleve lehetetlen beszélni, az iskolai felnőttek is teljesen más szinten ragadják meg a problémát. Ezek az egymást mellett elbeszélések, akaratlan vagy (kényelemből) szándékolt félreértések igazán bicskanyitogató jelenetek felnőtt olvasóként is, és egyben elgondolkodtatók is, hogy azt a konkrét esetet, ami miatt aztán az igazgató elé kerül Patrik, vajon felnőttként képes lennénk-e elmagyarázni egy ennyire digitális analfabéta másik felnőttnek?

És itt jön be a képbe újra az a korábban elejtett gondolatom, hogy van egy rétege a szövegnek, ahol szerintem is némileg didaktikussá válik a regény. A történtekről ugyanis Patrik egyes szám első személyű narrációjában értesülünk, ám az önreflexív gondolati időnként érettebbnek éreztetik őt annál, mint amilyennek egy tizennégy éves fiút elképzelünk. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ez nem a kamasz olvasóknak szóló gesztus, hanem azoknak a felnőtteknek, akik ugyanúgy kézbe veszik a könyvet, és most talán épp most érzékelik először igazán, hogy mégis mi zajlik egy gyerekben, ha egy ilyen történet központi szereplőjévé válik. Nem a gyerekek számára kell ennyire reflektáltan bemutatni a jelenséget, mert ők sajnos elég nagy arányban tapasztaltak már hasonlót saját bőrükön, hanem a felnőtteknek.

De ez csak egy vékony rétege a szövegnek, a Massza összességében egy (elsősorban) fiatal olvasóknak szóló kompakt, egységes, irodalmi mű, egy lendületes, élvezetes regény, amelyben a szerző bedobja a mélyvízbe a főszereplőjét, és végigkíséri az útját egészen a megoldásig. Ami csakis kizárólag  a regény belső világában, annak belső szabályai szerint megoldás, és ezt persze nyilván tudják jól a könyv fiatalabb olvasó is. Ezért regény, ezért irodalmi mű: nem tesz többet, mint hitelesen elmesél egy történetet, s ezáltal mutat túl önmagán, és irányítja rá egy komoly problémára a figyelmet.

(A könyv végén, ahogyan az ilyen nehéz témák esetében lenni szokott, van egy hosszú és részletes ismertető, mit érdemes tenni, ha környezetünkben hasonló jelenséget tapasztalunk esetleg mi magunk vagyunk az áldozatok.)


Kapcsolódó cikkeim a témában:
A hőst helyzetbe kell hozni 
(beszélgetés ifjúsági regények szerzőivel)

A tanárok keze is meg van kötve 
(beszélgetés és könyvbemutató  - Wéber Anikó: Az osztály vesztese)

Ne hagyd magad, Virág! 
(könyvkritika: Molnár T. Eszter: Stand Up - egy majdnem normális család)

Túl erős az üzenet 
(Y-generáció beszélgetés a Masszáról) 

A fiúk  is lehetnek áldozatok 
(a Massza könyvbemutatója)
Üzemeltető: Blogger.