És te mit csinálsz a nyáron? - a nagy nyári irodalmi körkérdés #1

Mivel töltöd majd a nyarat?  - tettem fel a kérdést a fiatal irodalmi élet szereplőinek, és ők válaszoltak rá. 

Elsősorban olyan alkotókat és/vagy háttérembereket kerestem meg, akiknek kötetük jelenet meg az utóbbi időben, esetleg díjat nyertek, illetve rendszeres aktív részvevői, szervezői vagy közvetítői a nyári irodalmi programoknak (is), tehát valószínűleg idén is gyakran összefuthatunk velük a különféle rendezvényeken.

Következzen tehát az első trió!

(Folyt. köv. hamarosan!)


Az első felvonás szereplői : Kemény Zsófi, Szarka Károly és Czinki Ferenc 


Czinki Ferenc (író, programszervező) 

A kérdés nem is lehetne aktuálisabb, mert éppen csomagolok, és holnap hajnalban indulok Sopronba, a VOLT Fesztiválra. Ha jól számolom, ez az ötödik év, hogy szerepelhetek az Irodalmi Sátorban, és a harmadik, hogy a József Atilla Körrel szervezőként is részt vehetünk a munkában. Ennyi év után persze már látom, hogy egy zenei, ráadásul ekkora méretű fesztivál nehéz terep az irodalom számára, de szeretjük a kihívásokat, a kalandot és a VOLT-ot, szóval el sem tudom képzelni, hogy kihagyjam. Ha valaki arra jár, június 28., szerda délutántól zajlanak a programok az Irodalmi Sátorban. Néhány nap pihenés után, július 4-én a Falfirka című sorozatban veszek részt Budapesten, a Kálvin tér közelében, a Budapest Pontnál, ami ugyan nem kifejezetten, fesztiválesemény, de egy nagyszerű kezdeményezés, érdemes utána nézni. Július 9-én a Felvidékre, Fülekre indulunk Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor és Hekele Dániel társaságában, hogy az UDVart fesztiválon is bemutassuk zenés-felolvasós műsorunkat, már nagyon várjuk az utazást. Ezután következik a Bánkitó Fesztivál és a Gombaszögi Nyári Tábor (július 13. és 14.), hogy tényleg teljesen kerek legyen a július. Augusztusban jön némi pihenés, egy vajdasági kitérővel a Malomfesztiválra, hogy aztán felkészüljünk a nyár legfontosabb eseményére a JAK-táborra, aminek már olvasható az idei kiírása, jelentkezni, jönni érdemes, találkozzunk Szigligeten. Is. 


Kemény Zsófi (író, költő, slammer)

A nyár az az évszak, amikor végre nyugodtan tudok dolgozni. Az eddigi legboldogabb nyaraim azok voltak, mikor egy-egy regényt írtam, gyakorlatilag éjjel-nappal. Most nincs ilyen folyamatos koncentrációt igénylő feladatom, de két nagyprojektet hónapok óta görgetek magam előtt, és mindkettőt szeretném őszig befejezni. Írok egy rock-musicalt az Ivan and the Parazollal, plusz egy websorozatot. Utóbbinak legalább a pilot-epizódját még a nyáron le is kéne forgatni.

Amúgy a nyáron nem tervezek utazni sehová, kaptam kölcsön egy lakást a Szent István parkban, az éppen olyan, mintha nyaralnék. Nemrég Konsiczky Dáviddal megjelentettünk egy trash-rap EP-t, amivel jó sok helyre hívtak meg fellépni, ezek közül a Budapest Pride és a Bánkitó-fesztivál van még hátra. A Bánkitón nemcsak „rapperként” fogok fellépni, hanem a JAK delegálásában íróként is fogok kerekasztalbeszélgetni, sőt a fesztivál keretjátékában is vállaltam egy szerepet (szó szerint).

Idén lesz Orfűn az első, de remélhetőleg nem utolsó STB, azaz Összmagyar Slampoetry, Spokenword és Irodalmi Tábor is, Kövér András, Simon Márton és Horváth Kristóf szervezésében, oda is megyek fellépni is, közönségnek is. És ahogy eddig megismertem a dolgok természetét, még rengeteg új meghívás, kis utazás és fesztivál fogja irdalni a nyarat, de előtte még át kell esnem egy felvételi procedúrán is: jelentkeztem az SZFE-re filmdramaturg szakra, hogy ha már csinálom a sorozat- és filmírást, tanuljam is meg az alapjait, mert ennek legalább meg lehet.



Szarka Károly (író, kulturális újságíró)

Ahogy a nyár elejét jelző Könyvhét befejeződik, és a könyvszakmában beköszönt az uborkaszezon, rögtön körvonalazódik a nyári táborok programja is.

A Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör esetében a helyszín és az időpont adott, és az is biztos, hogy nem hagyom ki a zsinórban ötödik FISZ- és JAK-táboromat. Tudósítói munkám és a személyes kötődéseim tehát ki is jelölik a kereteket: július közepén Visegrád, augusztus végén Szigliget. A Dunakanyart és a Balatont nem lehet megunni, mindig jönnek új arcok, mindig felbukkan egy régi ismerős, a FISZ-nél tisztújítás volt, a JAK-nál tisztújítás lesz, Visegrádra meghívták Nádast, Szigligetre Krasznahorkait.

Ha nem is rutinos táborozó, de visszatérő leszek a szlovákiai Gombaszögi Táborban: tavaly felolvasni hívtak a Felvidékre, idén beszélgetéseket moderálni. Legalább egyszer hazalátogatok majd szülővárosomba, Mosonmagyaróvárra is. A VOLT-on és a Szigeten évek óta nem voltam, szívesen visszatérnék valamelyik mezítlábas fesztiválra, a Bánkitóra, a Tű Fokán Fesztiválra vagy a Művészetek Völgyébe, és végre megnézném magamnak az Ördögkatlant.

De úgysem fér bele minden, és Móricz-ösztöndíjasként az a legfontosabb, hogy teljesítsem, amit vállaltam, vagyis leadjam a kézirat egy részét és a munkafázisokat részletező beszámolót. Az ösztöndíj mellé jár egy hét alkotói szabadság is – hol máshol, mint Szigligeten –, de már az utószezonban. Addigra el kell készülnie Az én hibám című regény gerincének – ha nem készül el, az én hibám lesz.

Czinki Ferenc portréját Oláh Gergely Máté (forrás),
Kemény Zsófi portréját Valuska Gábor (forrás), 
Szarka Károly portréját Bach  Máté (forrás) készítette.