És te mit csinálsz a nyáron? - nagy nyári irodalmi körkérdés #3

Mivel töltöd majd a nyarat?  - tettem fel a kérdést a fiatal irodalmi élet szereplőinek, és ők válaszoltak rá. 


A harmadik csapat: Kele Dóri, Lesi Zoltán, Potozky László


Elsősorban olyan alkotókat és/vagy háttérembereket kerestem meg, akiknek kötetük jelenet meg az utóbbi időben, esetleg díjat nyertek, illetve rendszeres aktív részvevői, szervezői vagy közvetítői a nyári irodalmi programoknak (is), tehát valószínűleg idén is gyakran összefuthatunk velük a különféle rendezvényeken.

A harmadik kör következik! 

Kele Dóri (költő, programszervező)

Az elmúlt hetekben nem csináltunk mást, csak dolgoztunk. A Kerekdomb fesztiválról átestünk a VOLT Fesztiválra (ahol az Irodalmi Sátrat csináljuk), miközben Pesten az Open Showroomban próbáltuk az InstaVers dolgait terelgetni. Együttműködések, különböző közös programok és újabb nyári fellépések. A munkahelyem mellett kicsit sem egyszerű az InstaVerssel foglalkozni, folyamatos a lelkiismeret-furdalás. Ezen az se segít, hogy az embereknek rendre el kell magyaráznom, nem, ne haragudj, nem tudok délután 2-kor találkozni, 5-ig tart a munkaidőm. Az elmúlt időszak után végre nyaralni megyünk Ádámmal (a barátommal), de előtte még anyámmal töltök három napot a tengernél. A nyárból még bőven van vissza, remélhetőleg csendesebben és nyugodtabban fog telni, mint az eddigi időszak. A JAK-táborba csak egy napra megyek, ezt sajnálom, már csak azért is, mert ez Ádám* utolsó tábora elnökként. (*Gaborják Ádám a József Attila Kör leköszönő elnöke - a szerk.)


Lesi Zoltán (költő, szerkesztő, programszervező)

Nemrég megjelent egy gyerekkönyvem (Karton és Matild - A zombimentők) és a verseskönyvemet is többé-kevésbé befejeztem. A kötethez már elkezdtünk bélyegeket gyártani Keresztesi Botonddal és zenei felvételeket készíteni Burns Katival. Emellett ez a nyár leginkább a régi dolgok átértékeléséről és az új irányok, lehetőségek kereséséről szól.

Nemrég fejeződött be a Sommerloch fesztivál, ahol a bécsi Museumsquartierben flashmoboztam fiatal osztrák szerzőkkel és Tinkó Mátéval. Még furulyázni is megtanultam (egy kicsit). A FISZ-táborban bemutatjuk majd a Horizontok világirodalmi sorozat új köteteit. Augusztusban a JAK-tábor előtt augusztus 17-19 között lesz egy osztrák-magyar workshop Lentiben, ahova Tóth Kinga és Nemes Z. Márió is jönnek. Talán sikerül ott előkészíteni a következő akció tervét.


És mivel nyár nem maradhat sláger nélkül, szóljon a Búzadara:





Potozky László (író, szerkesztő)


Megelőlegezem: szerintem az idei nyár legjobb programja a Malom Fesztivál lesz augusztus közepén. Mindig szívesen megyek a Vajdaságba, számomra erdélyiként ez a legizgalmasabb "határon túl", és idén prózaműhelyt is fogunk tartani, amit nagyon szeretek csinálni. No meg csevap és pljeskavica. Utána pár nap JAK-tábor következik és az ősz. Ugyancsak idén nyáron szeretnék eljutni Bécsbe a barátnőmmel pár napra, miután befejeződött az új regényem szerkesztése. Ezen kívül kicsit a kamaszkoromat is újraélem, számítógépes játékokat játszom és bringázom. Lassan telnek a meleg napok, próbálok valami tartalmat vinni beléjük. 


A kísérőképhez használt fotók forrása az alkotók Facebook-oldala/-profilja, Kele Dóri portréját Tóth Milán (Px7 Fotómáűterem) készítette. 
Üzemeltető: Blogger.