Macbeth miatt balhéztak - két tucatnyian meghaltak

1849. május 10-én 25 halálos áldozattal járó zavargás tört ki Manhattanben. Minden azzal kezdődött, hogy nem tudták eldönteni, ki a jobb Shakespeare-színész. 



Ebben az időben még nem a sport volt a széles tömegeket, a társadalom különböző rétegeinek tagjait vonzó esemény, hanem a színház. A színészek voltak a hírességek, és a színházi előadások miatt voltak balhék. Shakespeare nem csupán a tanult emberek körében volt ismert és népszerű szerző, de többek közt még a kaliforniai aranyásók is a nagy mester darabjait játszották esténként a tábortűz mellett. Így már jobban érthető, hogy a színházzal kapcsolatos dolgok  is olyan indulatokat voltak képesek kiváltani, mint napjainkban egy megítélt vagy éppenséggel meg nem ítélt tizenegyes. Nem volt tehát ritkaság egy tömegverekedés, és akadtak olyanok is, akik ilyen eseményeken akarták kimutatni brit-ellenességüket (még a gyarmati időkben és a már független Egyesült Államok idejében egyaránt).

Merthogy korszakban az amerikai színházakban a brit színészek domináltak, többségében ők turnéztak országszerte.  Edwin Forrest volt az első amerikai születésű sztárszínész, sztár mivoltát bizonyos értelemben ennek a ténynek (is) köszönhette. Nagy riválisa (egyben barátja) pedig az angol William Charles Macready volt. A rivalizálással mind az amerikai, mind a brit sajtó részletesen foglalkozott, és így a színészek gyakorlatilag az amerikai-brit ellentétek, valamint a különböző osztályok közti feszültségek (az alsóbb rétegekből származók a helyi, a felsőbb osztályokból az angol színész mögé álltak) megtestesítőiévé váltak.

Mindkét színész járt a másik hazájában. Amikor Forrest másodjára látogatott Londonba, már nem volt akkora a népszerűsége, mint első turnéján (azaz elmaradt a várt bevétel), és emögött Macready machinációit sejtette, így elment egy előadásra, ahol az angol épp Hamletet alakította, és kifütyülte. Amikor Macready harmadszorra járt Amerikában, egyik előadáson egy döglött birkát dobtak elé a színpadra. A nevezetes new yorki balhénak tehát elég komoly előzményei voltak.

A közvetlen előzmény pedig három nappal az eset előtt zajlott le: mind Macready, mind Forrest Macbethet alakította, csupán néhány háztömbnyire egymástól. Forrest szimpatizánsai jegyeket vettek Macready előadására az Astor Place Opera House-ba (ma már nincs meg ez az épület), ami egyébként is csípte az alsóbb rétegekből származók szemét, mert dress code-juk volt, a felsőbb rétegek tagjait látták szívesebben a nézőtéren, ami ellent mondott azoknak a hagyományoknak, hogy a színház mindenkié.  A rajongók több száz jegyet vásároltak fel az ellenoldal sztárjának előadására, akit aztán záptojással, burgonyával, citrommal, cipővel, bűzlő folyadékokkal teli palackokkal vagy épp a felszakított székekkel dobáltak, miközben azt üvöltötték, hogy "Szégyen, szégyen!" és hogy "Le a tőkehalas arisztokráciával!" (a massachusettsi elit javarészt tőkehallal való kereskedés révén gazdagodott meg, később a kereskedelemből meggazdagodott parvenükre alkalmazott kifejezés lett). Igaz, ez az egész csak egy pantomimelőadás hatását keltette, ugyanis alapból akkora zaj volt a színházban, hogy elnyomta az ő kiabálásukat. Ugyanekkor a Broadway Theaterben Forrest szavai hallatára "What rhubarb, senna or what purgative drug will scour these English hence?"["Van-é szered: sennád, rhabarbarád, Hogy elhajtsd ezt az angolt?" - Szász Károly fordításában jobban érthető, miért] üdvrivalgás tört ki.

Macready ezek után indult is volna azonnal haza, de 47 jómódú polgár meggyőzte, hogy maradjon még, lépjen színpadra még egyszer. Ez az előadás 1849. május 10-re esett. Napközben George Washington Matsell rendőrfőnök informálta a frissen megválasztott polgármester, Caleb S. Woodhullt, hogy nincs elég emberük egy esetleges zavargás megfékezésére, a város első embere pedig a hadsereghez fordult segítségért. A 7. ezred 350 emberét (könnyű tüzérség, huszárok) rendelték ki a Washington Square-re, ők voltak a 100 színházon kívüli és a 150 színházon belüli rendőr támaszai, ezenkívül a környék tehetősebb lakosainak háza körül is rendőrök posztoltak.  A "másik oldal" is készült az estére, jegyeket osztogattak Macready előadására és igyekeztek minél több embert felheccelni azzal, hogy akkor most ki is irányítja ezt a várost, az amerikaiak vagy az angolok? 

Kapunyitáskor (fél nyolckor) mintegy tízezer ember volt az utcán a színházépület körül. Az egyik banda kövekkel kezdte bombázni az épületet, és harcba keveredett a rendőrökkel. Mind odakint, mind odabent megpróbálták felgyújtani az épületet - ez nem jött össze -, a bejáratnál pedig  igyekeztek az "ellenszurkoló" nézőket megmotozni, ne vigyenek be semmi oda nem valót a nézőtérre.  Mindenesetre, mire véget ért az előadás (nem szakították félbe), a bent tartózkodók gyakorlatilag ostrom alatt voltak. Mivel a rendőrség részéről tartottak attól, hogy elveszítik a kontrollt az események felett, negyed tízkor megérkezett a helyszínre a katonaság is. Előbb a levegőbe lőttek, majd többször a tömegbe. Huszonöten vesztették életüket, szinte mindegyikük munkásosztálybeli, ugyanakkor az áldozatok közül többen csupán ártatlan nézelődők voltak. Másnap többezres tömeg gyűlt össze a City Hall Parkban, a felszólalók bosszúért kiáltottak, a feltüzeld dühös tömeg pedig elindult a színházépület felé. Barikádokat állítottak,  de a rendőrség ez esetben gyorsan cselekedett és ártalmatlanította őket. 

Az eset következményei közt tartják számon, hogy nagy mértékben hozzájárult, hogy későbbiekben a munkásosztály és az elit elkülönülten szórakozott. Ennek következtében a Shakespeare-színészek a "komoly", "tiszteletre méltó" színházakban játszottak, a szerző darabjai kikoptak a populáris kultúrából és az elit regiszterbe húzódtak. 






Üzemeltető: Blogger.