Semmi sem jogosíthat fel az erőszakra!

Azon gondolkoztam még a könyv első fejezeteinek olvasása során, hogy ha 12-14 éves koromban lett volna Facebook, vajon megúszom-e azokat az éveket cyberbullying nélkül? Louise O'Neill Te kerested a bajt című regénye ugyan egy 18 éves lányról szól, és olyasmi történik vele, amihez velem még megközelítően hasonló sem egész eddigi életem során, viszont Emma, a főszereplő egyik félmondata előhívott bennem néhány érdekes emléket. 



Az ír városkában, Ballinatoomban élő Emma ugyanis nagyon szép lány, már játszótérre járó kisgyerek korában is mindenki megjegyezte édesanyjának (aki pedig az ő lánykorában számított híres szépségnek), hogy ebből a kislányból akár gyerekmodell is lehetne. A lány identitásának központi eleme, hogy őt mindenki szépnek tartja, sőt a legszebbnek, de 

"Elképzelem, hogy amint hallótávolságon kívül érek, összesúgnak, hogy milyen kedves vagyok, és milyen elképesztően közvetlen tudok lenni, annak ellenére, hogy ilyen jól nézek ki." [dőlt betűs kiemelés tőlem - P. A.] 

Kamaszkoromban nagyon hirtelen támadt fel irántam a fiúk érdeklődése, mentálisan, pszichésen, érzelmileg még kislány voltam, de a testem már látványos fejlődésnek indult. Persze a többi lány nem értette, miért hülyültek meg a fiúk, és mit akarnak tőlem, a korábban még vézna vakaréktól, a tök ciki "pedáltól" (nyilván fel se merült bennük, hogy egy lánynak úgy is lehetnek csupa ötös jegyei, hogy nem állandóan szorgalmasan a könyvek fölött görnyed, hanem teszem azt reggelente fél hét és hét között csapja össze a háziját - nos, igen, már akkor határidőfreak voltam), és akadtak néhányan, akik elég magas szintre emelték körülöttem a szarkeverést, olyannyira, hogy életem első szakítószövege, amit kénytelen voltam meghallgatni, így hangzott: 

"Nekem azt mondták a lányok, nem is én tetszem neked. Úgyhogy vége."

Persze volt ott még más probléma is, az enyhe autizmusba hajló magamba záródottságom, amit korábban jól neveltségnek, szófogadóságnak, hétköznapi értelemben vett zárkózottságnak gondoltak, abban a pillanatban viszont, mikor én lettem a legszebb lány az osztályba, hirtelen gőgösségnek kezdték tekinteni. (És értelemszerűen a szociális kompetenciák terén mutatott defektességem miatt, képtelen voltam tenni ellene bármit, egy képzeletbeli üvegfalon keresztül bámultam - és bizonyos értelemben bámulom mai napig - tehetetlenül, mások milyen történeteket kerítenek körém.)  

Azt pedig már felnőtt koromban tapasztaltam meg, hogy milyen az, mikor egyes nőket annyira irritál ez a gőgnek tekintett befelé fordulásom, hogy alig várják, hogy valami aprócska dolog akadjon - mondjuk egy kritikusabb hangnemben megírt cikk - és rögtön rám ömlesztik rosszindulatukat, sőt, hirtelen megjelennek más nők is, és "kiderül", hogy valakinek egyszer nem köszöntem eléggé lelkesen, nem mosolyogtam eléggé széles mosollyal, vagy hiányolják, hogy nem mondtam valami udvariaskodó felszínes csacskaságot, szóval hirtelen egy csomó embernek lesz "baja" velem, mert most végre megmondhatják a magukét, hogy mégis mit képzelek, ki vagyok én, mire fel vagyok annyira gőgös, és különben is, nem is vagyok annyira szép, mint gondolom magamról,stb. 

Ez a csoportpszichológiai jelenség bizonyos formában felbukkan a Te kerested a bajt című regényben is, azok után, hogy nyilvánosságra kerülnek az öntudatlan és megalázott Emmáról a fotók. Mintha a lányok egy része azt érezné, hogy most végre megmondhatja neki, hogy mekkora nagy kurvának gondolja. Hogy mindig is annak gondolta. 

Igen, valóban, Emma nem egy kórosan befelé forduló kislány, aki nem is érti mi történik körülötte, hanem egy 18 éves fiatal nő, aki szeret kihívóan öltözködni, bulizni járni, mindig a fiúk figyelmének középpontjában lenni. Mintha szexelni is azért akarna a fiúkkal (vagy mondjuk úgy, azért engedi, hogy fiúk megdugják), mert jócsaj státuszát akarja továbbra is biztosítva látni.

  "Szex közben arra gondolok, hogy nézek ki, igyekszem gondoskodni róla, hogy a másik jobban érezze magát velem, mint a másik lánnyal." (85.)
- meséli nekünk, olvasóknak. 

Az egyik szombat estén azonban igencsak eldurvul a buli, Emma tulajdonképpen vagányságból vesz be egy bogyót, amivel alaposan kiüti magát. 

"Remélem Jack látta, remélem, tudja, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek gondol." (95)   
 Igen, úgy van, bután viselkedett. Hiúságból. Vagy ha úgy tetszik, gőgösségből. De sem a falatnyi partirucika, sem a lány szexuális előélete, sem az a tény, hogy maga szedett be valamit, nem jogosíthat fel senkit arra, amit ezután tett vele az a négy fiú. Ugyanis a konkrét szexuális erőszakon túl még más módokon is megalázták - mintha az öntudatlan lányon akarták volna a korábbi visszautasításokat megbosszulni - , mindezt pedig dokumentálták és feltették a netre. 

Úgy gondolom, hogy a  Te kerested a bajt igazi érdeme, ahogyan a jelenség komplexitását képes ábrázolni. Nem elég, hogy megtörténik a baj, hanem még utána is tovább erodálja az áldozat, az áldozat családtagjainak, sőt egy közösségnek az életét. Az apáét, aki inkább a munkába menekül, az anyáét, aki belecsúszik az alkoholizmusba... 

Aztán ott vannak azok emberek, akik komolyan veszik a történteket és segíteni szeretnének. Ám minél nagyobb nyilvánosságot kap az ügy, annál inkább visszaüt a lányra, és hiába tűnik úgy, hogy egy idő után már immunis a gyalázkodó e-mailekre, közben belül csak a leendő tárgyaláson - kb két év (!) múlva várható - rágódik, hogy ott őt fogják pellengérre állítani, őt fogják alaposan kifaggatni, minden apróságba belekérdezni, az ő életmódjában kutakodnak  majd "terhelő" részletek után, az ő szemére fogják vetni az eset utáni viselkedését (egy hétre rá újra buliba ment, akkor meg?), mintha ugyan bármi is mentő körülmény lenne a fiúk számára, mintha Emma jellemvonásai, korábbi viselkedése feljogosította volna őket  tettükre. 

Nem. 

Erre nincs és nem is lehet semmiféle mentség. 

És semmi sem jogosíthat fel az erőszakra.

A Te kerested a bajt egy tűpontos társadalomrajz, és ez olyan apróságokban mutatkozik meg leginkább, mint ahogyan még a történet elején másként beszél az anya a fiúgyermekkel, Bryannel, mint Emmával (a fiúval engedékenyebb). Vagy amikor Emma azon agyal, hogy szólni kellene, hogy van nála óvszer, de akkor mit gondolna róla a srác, mekkora kurvának fogja nézni. Az is jellemző, ahogyan a srác nem lát túl saját magán, és meg van győződve, hogy mindkettőjüknek jólesett az aktus. De még ezen felül is tele van a történet olyan mozzanatokkal, ami a legközelebbi emberi kapcsolatok gyakran képmutató, felszínes mivoltjára világít rá. Egy ilyen eset kapcsán pedig ez a probléma is élesebben látszik, de nem igazán követi szembenézés, helyette még inkább menekül mindenki a látszatkommunikációba. 

Louise O'Neill regénye nehéz olvasmány, de tudjuk jól, hogy a 16 év felettieket ( a könyv borítóján ez a korhatár-besorolás látható) nem kell félteni tőle. Sőt, valójában az a keserű igazság, hogy az elsődleges célcsoport tagjai jól ismerik az ilyen és hasonló történeteket saját életükből, de nincs lehetőségük az ezzel kapcsolatos félelmeikről vagy már meglévő tapasztalataikról beszélgetni. 

Ezért is fontosak az ilyen kiadványok, mert képesek enyhíteni a súlyos társadalmi problémákról szóló kommunikáció hiányát. Bár természetesen pótolni soha nem fogják.   

Louise O'Neill: Te kerested a bajt (fordította: Farkas Krisztina), Tilos az Á Könyvek, 2017. 

Üzemeltető: Blogger.