Mennyit ér egy nő?

Lady Worsley (Natalie Dormer) egykoron Anglia leggazdagabb hajadona volt, 100 000 fontos vagyont vitt a házasságába. A kor szokásai szerint ez a férjét (Shaun Ewans) illette, akinek aztán ennek (is) köszönhetően szépen ívelt felfelé a politikai karrierje, végül a kormányban is helyet kapott. De jött a nagy botrány: a felesége megszökött a szeretőjével. 



Mit tesz ilyenkor egy 18. századi angol gentleman? Bepereli a szeretőt, kártérítést követel, hiszen kárt tettek a tulajdonában. 20 000 fontot azonban soha az életbe nem fog tudni kifizetni az ifjú Bisset   kapitány (Aneurin Barnard), így ha a bíróság helyt ad a követelésnek, csődbe jut, mehet egyenest az adósok börtönébe. Mit tesz ilyenkor egy merész és modern asszony? Azzal bízza meg az ügyvédjét, hogy bizonyítsa be, nem ér ő 20 000 fontot, de még egy fabatkát sem. 

Talán a Lady Worsley-t alakító Natalie Dormer miatt, akitől megszoktuk az effajta karaktereket, akár maga a téma miatt, de valahogy adja magát, hogy a film egy pörgős, frivol és nem kevésbé vitriolos vígjáték. Nos, A Lady W botrányos élete tulajdonképpen egy rettenetesen kínos dráma, aminek épp az adja a drámaiságát, hogy rettentően kínos történet.

A film az angol (18. századi) gentleman jelenségét járja körül, meglehetősen torz perspektívából, és ebben az esetben a kifejezés nem viselkedést, hanem társadalmi státuszt jelent. Az angol gentleman (azaz magas társadalmi státuszú férfi) magánélete szent és sérthetetlen, még a bíróságon is elfüggönyözve ül felperes és alperes (férj és szerető). Egy angol gentlemantől (és gentlewomantől) nem lehet csak úgy megkérdezni, hogy mondja már meg, tényleg a valódi nevén jelentkezett be a szállodába? Meg kell várni, míg maga leplezi le valós kilétét. Egy angol gentlemantől meg lehet kérdezni a bíróságon, hogy árulja már el, kérem, mennyire közeli barátságban volt lady Worsley-vel, de az angol gentlemannek joga van azt mondani, hogy úriemberként erre nem köteles válaszolni.

Ebbe a túltolt diszkrécióba piszkít bele aztán lady Worlsley, mikor úgy dönt, hogy legegyszerűbben úgy tudja választott partnerét megmenteni az adósok börtönétől, ha elmondja az igazságot.

Ami nem egészen az, amire a többség számít.

Lady Worsley ugyanis a világ legengedelmesebb felesége volt, amikor hajlandó volt magát alávetnie férje perverziójának. A férjet ugyanis a leskelődés izgatja fel, amivel addig nincs is gond, míg csak azt akarja a kulcslyukon keresztül bámulni, hogy a felesége vetkőzik. Idővel azonban ez már nem elégíti ki, így barátait kéri meg, hogy legyenek már olyan kedvesek, és dugják meg a feleségét, ő meg mindezt végignézné a kulcslyukon keresztül. Bisset is így kerül a történetbe, ő is csak egyike azoknak a férfiaknak, akik különösebb erkölcsi aggályok nélkül teljesítik ezt a kérést. Csak hát ilyen az élet, több lesz ebből egy alkalmi együttlétnél. Közös gyermeküket (!) is hátrahagyva egy szép napon meglépnek. 

A bíróságon végül 26 férfi vallja azt, hogy úriemberként nem kötelessége vallani arról, milyen közeli volt a "barátsága" lady Worsley-val. A bíróság akkurátusan megállapítja a házasságtörés tényét, és megítéli a kártérítést is a férjnek: 1 shillinget (azaz kb tényleg fabatkát sem). Hát kérem, akin több mint két tucat férfi átment, az bizony csak ennyit ér. Bár a szerető az anyagi csődöt megússza, ám érzi jól az ítélet súlyát: rá is rossz fényt vet, hogy egy nyíltan házasságtörő, a bíróság által olcsónak ítélt nővel van együtt, így hamarosan szakít is vele.

Ugye milyen kellemetlen történet? Ugye milyen kínos ez a kettős mérce? Egy férj más férfiakkal kényszeríti közösülésre feleségét, ami diszkrét téma, hisz gentlemanek közt zajlik, és fel sem merül ennek büntetőjogi vonzata. A nő viszont elítélhető, megalázható, mert hát mégiscsak bizonyítottá vált, hogy a férjén kívül más férfiakkal (és nem is kevéssel) közösült. 

Azért van happy end is: lady Worsley végül elválik, visszakapja vagyonát, majd elvesz egy nála fiatalabb férfit. Szándékolt a megfogalmazás: a férj veszi fel az időközben leánykori nevéhez visszatérő asszony nevét, aki ráadásul a házasságkötés ellenére megtarthatta vagyona feletti rendelkezési jogát is.

A Lady W. botrányos élete egy jellegzetesen kis költségvetésű, kevés szereplős, kamaradarabszerű tévéfilm. Nem filmművészeti-esztétikai szempontból érdekes, még azt is megkockáztatom, hogy nem igazán igényel kivételes színészi teljesítményt egyik karakter megformálása sem. A téma az, ami el tudja adni a filmet, a forgatókönyv, a párbeszédek. Mert bár nagy vonalakban leírtam, miről szól a történet elejétől végéig, de ettől még tartogat izgalmakat bárkinek, feltéve, ha érdekli, hogy ez a bizonyos angol diszkréció, udvariasság, úriemberség hogyan nyilvánul meg egy-egy félmondatban, szófordulatban. 

A film adatlapja az imdb oldalán>>>
Üzemeltető: Blogger.