Trónok harca olvasónapló #1 - dajkameséből a valóságba

"Á, ez az a sztori azzal a hidrogénszőke sárkányos csajjal, ugye? "

 Nagyon izgalmas kutatások tárgya lehet(ne), hogy hogyan befolyásolják kulturális fogyasztói magatartásunkat a közösségi médiában ismerőseink által megosztott tartalmak, elsősorban a mémek. Vagy pontosabban, hogy bizonyos fogyasztói preferenciáinkat hogyan tévesztheti meg az ilyen mémek. Korábban egyáltalán nem érdekelt a fantasy műfaja. (Ahogyan a sci-fi sem, de erről máskor, más formában majd részletesebben.) Aztán jött a POPJAK című beszélgetés sorozat, aminek gyakorlatilag én voltam az elsődleges célcsoportja: egy olyan irodalmár, akinek igazából nincs is sok noszogatásra szüksége, csak az első lépéseket kell megmutatni, merrefelé induljon el a saját felfedező útján.

Mindazonáltal amit az internet véletlenszerűen elém dobott akár a Gerorge R.R. Martin könyveivel, akár a belőlük készült sorozattal kapcsolatban, még hosszú ideig nem győzött meg arról, hogy ez engem érdekelhetne. De ez meg a másik izgalmas jelenség: hogy előbb-utóbb belebotlasz valami olyasmibe is, ami éppen hogy felkelti az érdeklődésedet. Amúgy Liam Cunningham, aki Ser Davost alakítja a tévésorozatban, mesélte egy interjúban, hogy elsőre ő is kétkedve, bizalmatlanul fogadta az ügynöke felvetését, hogy érdemes lenne elmenni a castingra. Hm, sárkányok? Hát izé. Aztán mire elolvasta a forgatókönyvet, már éppen hogy ő volt teljesen fellelkesedve, hogy ebben benne akar lenni. 

 De nem csak a szereplőket alakító színészek, hanem maguk a történeten belüli karakterek is gyakorta bizalmatlanok a mesebeli/természetfeletti lényekkel szemben: konkrétan többségük nem hiszi, hogy ilyenek léteztek/léteznek, vagy ha régen éltek is (hisz a sárkányok koponyái ott vannak a Királyvár alatti pincében), ma (a történet jelenében) már egészen bizonyosan nincsenek, az egész csak a dajkák - tanulatlan, egyszerű népség - ostoba rémtörténetei. A monumentális történetfolyam egyik tétje tehát, hogy hogyan nyer egyre inkább teret a mágia és hogy hogyan kénytelen szembesülni vele az is, aki realistán látja a világot. 

 Csakhogy az e cikk címében alkalmazott szófordulat (dajkameséből a valóságba) kettős értelmű, a másik jelentése pedig azt a könyvben nagyjából 150-180 oldalnyi szöveget fedi le, amely épp arról szól, hogy hogyan kopnak ki a történet elején megjelenő mágikus elemek, titokzatos természetfeletti jelenségek a sztoriból egészen addig, míg egy klasszikus középkori hatalmi játszmákról szóló "királydrámában" nem találjuk magunkat. 

 A tűz és jég dala ciklus darabjainak jellegzetessége, hogy minden egyes fejezet egy-egy szereplő nevét viseli, és annak a szereplőnek a szemszögéből mond el a nagy egészből egy epizódot. Az olvasó tehát jóval nagyobb és átfogóbb tudással bír az eseményeket illetően (és bizonyos értelemben mégsem, na de erről majd később), mint maguk a szereplők. Mi olvasók már az elején, a prológusból tudjuk, hogy az Éjjeli Őrség három felderítője találkozott egy Mással, a három közül az egyetlen túlélőt, aki elmenekült, azonban esküszegésért lefejezik. Az első fejezet központi figurája Bran így reagál, mikor félreérti apja, Eddard Stark kérdését, vajon mit gondol a kisfiú, miért fejezte le saját kezűleg a szökevényt: 

 "A vadak közül való volt - mondta Bran. -Elrabolják a nőket, és eladják őket a Másoknak." (24.) 

 Erre Eddard: 

 "A jó öreg Nan megint meséket mondott neked." (24.) 

 (Majd elmondja, hogy miért tartja fontosnak saját kezűleg végrehajtani az ítéletet, ami ő hozott meg Észak Őrzőjeként.) 

 Amúgy Bran fejezetének már a legelején van egy hosszabb bekezdés, amelyben szintén az idős dajka, Öreg Nan meséire történik utalás: 

 "A férfit [a szökevényt] egy tömlöcben tartották a hegyen, megkötözve. Robb [a legnagyobb Stark fiú] biztos volt benne, hogy a vadak közül való, és kardját Mance Raydernek, a Falon Túli Királynak ajánlotta. Bran libabőrös lett, ha erre gondolt, és eszébe jutottak a történetek, amiket Öreg Nan mesélt neki a kandalló mellett. A vadak kegyetlen emberek, mondta, rabszolgatartók, gyilkosok és tolvajok. Óriásokkal és lidércekkel barátkoznak, leánygyermekeket rabolnak el az éj leple alatt, vért isznak fényes ivókürtökből. Asszonyaik a Másokkal hálnak a Hosszú Éjszaka leple alatt, és szörnyű, félig-ember utódokat hoznak a világra." (21.) 

 Vadak, a Fal, Éjjeli Őrség 

 Már csak azért is érdemes itt megállni egy pillanatra, mert ez a bekezdés sok, talán elsőre túl sok információt is tartalmaz. Szóval van itt ez a Westeros nevű kontinens, ami egyben egy ország is, és az északi rész ura (Észak Őrzője) Eddard Stark. A birodalom északi határa egy hatalmas jégből-hóból álló fal (a Fal), melyen túl is élnek emberek és őket hívják vadaknak. Annak ellenére, hogy vadaknak nevezik őket, szervezett körülmények között élnek, van saját királyuk, és úgy tűnik, ott ugyanúgy élnek olyan formaságok, mint a kard felajánlása valakinek, mint a Falon délre. Az Éjjeli Őrség afféle határőrség, amelynek tagjai szemmel láthatóan nagyon szigorú szabályok között élnek. 

Ha továbbolvasunk néhány fejezetet, akkor megismerkedhetünk ennek a birodalomnak a királyával, Robert Bartheonnal, aki délen, Királyvárban trónol és vele együtt feleségével, Cersei Lannisterrel, valamint az egész Lannister pereputtyal. Nekünk most ebben az esetben Tyrion Lannister, a törpe lesz érdekes, mert további információkkal szolgál majd nekünk részben az Éjjeli Őrséget illetőleg, illetve általa tovább rétegződik a mágikus lényekben nem hívés motívuma. Miután a király és kísérete elhagyja Derest (a Starkok otthonát), immáron Eddardal és két lányával, Sansával és Aryával kiegészülve (+ az ő saját udvartartásuk, természetesen), Eddard fattya, Havas Jon (az északi fattyúk mind egységesen a Havas vezetéknevet kapják) az Éjjeli Őrséghez indul, hogy nagybátyjához, Benjen bácsihoz hasonlóan ő is felöltse a tagság fekete egyenruháját. Velük tart kíváncsiságból a királyné öccse, Tyrion Lannister, aki útközben meséli el az ábrándokat kergető fiatal srácnak, hogy nem grál lovagok, hanem köztörvényes bűnözők közé megy, akik büntetésből (illetve a szigorúbb büntetés elkerülése végett) lesznek az Éjjeli Őrség tagjai. 

 "Az Éjjeli Őrség a birodalom söpredékének szemétdombja. Láttam, hogy nézted Yorent és a fiúkat. Ők az új testvéreid, Havas Jon, hogy tetszenek? Mogorva parasztok, adósok, orvvadászok, erőszaktevők és fattyúk, mint te, mind ott gyülekeznek a Falon, és a grumkinokat, snarkokat meg a többi szörnyeteget figyelik, amikről a szoptatós dajkád mesélt neked. Az a jó az egészben, hogy grumkinok meg snarkok nem léteznek, tehát a munka meglehetősen veszélytelen." (143.)
Ugyanakkor megkerülhetetlen tényező, hogy mindezt Tyrion olyan könyvek olvasása közben veti oda Jonnak, amelyekben sárkányokról van szó, és az elbeszélés visszavisz bennünket oda, amikor a kisember először járt Királyvárba és megnézte a pincében tárol koponyákat. Ráadásul azt is mondja Jonnak: 

"Amikor annyi idős voltam, mint te most, arról ábrándoztam, hogy egyszer saját sárkányom lesz. (142.)
Körvonalazódik itt tehát egy olyan jelenség is, hogy vannak ebben a világban olyanok, akik az írott, könyvekben tárolt emlékezetben hisznek (a fővárosban a Vörös Torony alatt tárolt koponyák csak azt bizonyítják, hogy éltek ilyen óriási lények, de tetteiket könyvekből ismerik az emberek), ugyanakkor negligálják a szóbeli emlékezetben élő történeteket (noha valakik vagy valamik ellen mégiscsak építették azt a bődületesen magas falat, tehát itt is van egy minimális, de persze nem kielégítő magyarázatot adó tárgyi bizonyíték).



Míg Tyrionék a Fal felé tartanak, a király és a vele tartó Starkok megérkeznek Királyvárba, ahol aztán Eddarddal (aki közben a Király Segítője lett) belecsöppenünk a politikai machinációkba, az udvari intrikákba, dinasztikus háttérjátszmákba, korrupcióba, prostitúcióba, stb. 

A Prológusban olvasottak pedig idővel elhalványulnak, és hosszú ideig tényleg csak dajkameséknek tűnnek. Csak néha-néha történik valami ami azt mondatja, hogy a regény világán belül ez mégiscsak véresen komoly valóság. 

Igen, igen, közben Brannel is történnek dolgok, meg ott vannak a másik kontinensen száműzetésben élő (volt) királyi sarjak is. No, de épp ebből is érezhető, hogy ez a sok szálon futó, szövevényes történetfolyam úgy tűnik tényleg alkalmas lesz egy ilyen típusú cikksorozathoz, hiszen még több posztban is lazán elidőzhetünk itt az első 200 oldalon, és ugyanúgy akadnak még bőven olyan motívumok, amelyeket ki lehet emelni, és hasonlómód, mint itt, ebben az írásban, körüljárni.   


Kapcsolódó:  
A cuki kis hobbitok ideje lejárt (POPJAK #7 Kegyetlen kalamajkák)


(A cikkben idézett részletek forrása: George R.R: MArtin: Trónok harca, Alexandra, 2017, fordította Pétersz Tamás, a fordítást átdolgozta Novák Gábor)
Üzemeltető: Blogger.