Elszeparálva

Kevés olyan dühítő és felháborító története van a magyar irodalomnak, mint Erdős Renée kizárása, kiszorítása az irodalmi (és hírlapírói) életből. (Ismerek egy sok szempontból hasonló történetet, de annak még nem ismert a vége.) Erdős Renée-é viszont igen: a magánéleti okokból történt szakmai megaláztatása, az ezt követő teljes összeomlása után visszatért, és ő lett a korszak egyik legnépszerűbb írója, s nem utolsósorban az egyik legkiválóbb üzletasszonya.



Menyhért Anna Egy szabad nő című könyve inkább regényes életrajz, mint életrajzi regény. Van benne valamiféle vázlatszerű, ahogyan felskicceli, mi lehet egy-egy életrajzi tény mögött. Hogyan képzeljük el azt, ahogyan Erdős Renée tudatosan, szándékoltan szüzessége elvesztése céljából fekszik le egy Budapesten vendégszereplő operaénekessel? Hogyan áll ki önmagáért, szerkesztőjével Eötvös Károllyal szemben, aki nem szükségből, hanem csak úgy kedvtelésből pepecselget a nő szövegeivel, olyannyira, hogy a végén már inkább tűnnek Eötvös szövegeinek? Milyen lehetett az első este a saját keresetéből vásárolt polgári lakásban? Hogy ismerkedhetett meg Molnár Ferenccel? És milyen lehetett egy veszekedése Bródy Sándorral?

A könyv szinte a kezetektől, de csupán 1906-ig követi Erdős Renée életét, addig, amikor egy pártfogója (barátnője, rajongója, aki viszonzatlanul szerelmes belé) révén Olaszországba költözik. Kiemelt fontosságot kap a történetben Bródy Sándor öngyilkossági kísérlete, maga a regény felépítése is erre erősít rá: azzal indul, hogy a pesti lapok rikkancsai kiabálják a szenzációt. Nem csak Erdős Renée szemszögéből látjuk a történetet, hanem néhány fejezet erejéig ellátogatunk Bécsbe, és belehallgathatunk Bródy Sándor és Hatvany Lajos (képzelt) beszélgetésébe is. Bródy hipochonder, s attól tart, gerincsorvadása van, szexuálisan már többször is csődöt mondott, így meg nem élet az élet. Menyhért Anna szívesen és bőkezűen él a belső monológok lehetőségével, nem csak központi női szereplője, de szinte az összes férfi karakter, például Hatvany Lajos esetében is. Ez megint csak a vázlatszerűség érzését erősíti, hiszen egy feszesebben megkomponált, az elbeszélés belső szabályszerűségét követő szövegben ez a megoldás igencsak kilógna az összképből (Hatvany csak marginalizált alakként jelenik meg a történetben, legyen bármilyen nagy befolyása is a valóságban a történtekre).

Bródy végül életben marad, bár a hazai lapok már nekrológokat közölnek róla, s természetesen megindul a pletyka Erdős Renée-vel kapcsolatban, már csak azért is, mert ölte már meg magát korábban hódolója. Így azt a fiatal, egyedülálló, vidéki - azaz kapcsolatok nélküli – kispolgári származású nőt, aki képes volt csupán írással önálló egzisztenciát, polgári életmódot (lakással, cseléddel, nyaralási lehetőségekkel) teremteni magának, a híres író öngyilkossági kísérlete után sorra utasítják vissza a lapok. A megvalósítás folyamatában félúton tartó terveire mondják azt, hogy jegelni kellene kis időre, sorra apadnak a bevételi forrásai. Mindez miért is? Mert viszonya volt, majd szakított egy nehéz természetű, lobbanékony, hisztériás, hipochonder férfival, aki később szíven akarta lőni magát, de a golyó mellément?

Egy veszekedés, majd a következő fejezetben egy kudarcba fúlt békülési kísérlet hosszabb, részletesebb ábrázolása révén elképzelhetjük, milyen lehetett az Erdős-Bródy viszony. Bródyt legalább annyira irritálhatta, mint vonzhatta Erdős függetlensége, de nem annyira az élet praktikus oldala (egyedül is boldogul a világban, nincs szüksége egy férfi anyagi támaszára), hanem szellemi önállósága szempontjából. Veszekedésükben két eltérő művészi életforma csap össze, a pedáns polgáré (lsd még Thomas Mann), aki az íróasztalánál ülve mindig tartja magát az önmaga számára előírt penzumhoz, s a csapongó bohémé, aki bár szintén eltervezi, mit és hogyan kellene írnia, de aztán elég egy apróság, ami kimozdítja adott lelkiállapotából, és inkább elmegy egy kávéházba együtt lumpolni a hozzá hasonlókkal. Amikor Bródy elrohan, Erdős csak annyit konstatál, lám mégsem írta meg, amit aznap estére eltervezett.

Merthogy Erdős Renée-nek az írás mindennél fontosabb. Nem véletlenül irritálják azok a férfiaktól származó kijelentések, melyek szerint, ha egy nő férjhez megy, főleg, ha gyereket szül, elapad az alkotói kedv és tehetség. Egy kicsit talán aggasztja is, hisz Erdős a tapasztalatok embere, és ezt még nem tapasztalta, így nem tudhatja biztosan, másrészt korát megelőzően modern nőként hangoztatja, hogy egy nőnek sem kell család és hivatás közt választania. Az Egy szabad nőből megtudhatjuk azt is, a korabeli újságolvasó találkozhatott olyan cikkekkel, melyek azt ecsetelik, egy nő nem érthet máshoz, csak a gyerekszüléshez, még a konyhaművészetben is lazán lekörözi a férfi, ha igazán odateszi magát. Emellett jól érzékelhető a könyvből, hogy Erdős Renée esetében is működött a Törpilla-effektus, ő volt az egy, akit maguk közé engedtek a férfiak, akikhez aztán más női szerzőket hasonlítottak, ám mint látható, csak ideiglenes volt a státusz, hamar bezáródtak a kapuk.

Erdőst, ha ma élne, akkor is leginkább úgy jellemezhetnénk, hogy szeretni, és nem megfogni akarja a férfiakat, sőt ő az, akit nehéz megfogni, akinek függetlenségvágya őszinte és mélyről fakadó. Közben egy olyan férfival van rapszodikus viszonya, aki szintén szökik a kötöttségek elől, s akinek talán még a hiúságát is sérti, hogy kettejük viszonyában a nő tűnik függetlenebbnek. A függetlenség nem jelent automatikusan  - nem, a rosszmájúak vélekedése ellenére sem, és a 21. században sem – promiszkuitást és felelőtlenséget, bár ebben a történetben a végén összecsúsznak a szálak, még nem végleges a szakítás Bródyval, de Erdős Renée már Jászi Oszkárral is viszonyt folytat.

Sajnos a regény végére egyre inkább erősödik a vázlatos jelleg. Egy kicsit alibiszerűnek érzem (vagy éppenséggel a határidő szorításának tudható be), hogy sorra egymás után csak Jászi leveleit olvashatjuk. A könyv ugyan végig tele van tűzdelve versekkel, levelekkel, cikkekkel, de itt összetorlódik ez a szövegtípus, és ahogyan regény elején Hatvany esetében, itt is úgy érzem, Jászi nem annyira lényeges figura, hogy ennyire radikálisan az ő szemszögére váltsunk. Persze Menyhért Anna a végén még kibontja a végleges szakítás jelenetét is, majd egy Erdős-verssel és a szerzői utószóval zárul a könyv.

Ettől eltekintve, aki szeretne ennek a regényes életű nőnek a(z elképzelt) világába bepillantani, elképzelni, hogyan járhatta saját útját egy fiatal nő a századfordulón, annak mindenképp érdemes a könyvet kézbe venni. És érdemes kicsit még azon is elgondolkozni, hogy  azok a problémák, melyek egy századfordulón élő magánéleti és szellemi/szakmai szempontból is ösztönösen függetlenségre vágyó nő életét jellemezték, vajon mennyire mérgezik még ma is a hozzá hasonló jellemű nők mindennapjait.

Menyhért Anna: Egy szabad nő. General Press, 2016.
Üzemeltető: Blogger.