A krumplileves legyen krumplileves
.
..az aktuális pedig tényleg aktuális.
Sokáig távol tartotta magát a televíziózástól, de most visszatért - volt tele az online sajtó (is) az elmúlt hetekben Bödőcs Tibor 2014. szeptember 21-i műsorának promójával. A marketinggépezet jól működött, jó eséllyel olyanok is felfigyeltek erre, akik amúgy nem különösen foglalkoznak a tévéműsorokkal, de Bödőcsről azért tudják kicsoda. Ő talán a legnagyobb húzónév a stand uposok közül, ugyanakkor az egyik leghatározottabban saját útját járó figura. Éppen ezért úgy hiszem, nem véletlen, hogy a visszatér a képernyőre szófordulatot sokan úgy értettük, hogy a nyugat-európai és amerikai televíziókultúra szokásaihoz hasonlóan végre nálunk is megtörténik, hogy valaki eléri azt a népszerűségi szintet (és nem elhanyagolandó: olyan színvonalon is szórakoztat), ami végül saját showműsort ér.
Ezzel az előfeltevéssel ültem a képernyő, egészen pontosan a laptopom elé a tévés adást követő estén (köszönet a Comedy Centralnak, hogy közzétette online felületen is a műsort), s azzal, hogy megnézzem, miként építik fel majd ezt a bizonyos one man show-t. Milyen lesz a háttér, hogyan mozog majd abban térben Bödőcs, amit épp befog a kamera, milyen részei, esetleg rovatai lesznek majd a műsornak, lesznek-e vendégek és így tovább. Aztán szép lassan leesett, hogy ez nem egy televízióra optimalizált műsor, csupán Bödőcs egyik vidéki fellépésének - tehát az adott helybeli közönségnek szóló műsor - felvétele. Így aztán teljesen feleslegesnek bizonyult azon lamentálni, miért a fogas, rajta kabát, no meg az a néhány szék a díszlet - amelyek engem egy improvizációs színházi előadás színpad szélére helyezett eszköztárása emlékeztettek. Nyilván a helyszínen dolgozó "művházasok" gondolták ezt így megfelelőnek. (Persze ez más szempontból érne meg egy elemzést.)
Még talán ezt is elnéztem volna, mert hiszen úgysem a körítés, hanem a szöveg a lényeg, ráadásul én nagyjából 8 és 14 éves koromban minden színházi közvetítést megnéztem a tévében (a könnyed operettektől kezdve az olyan előadásokig, mint Spiró György Imposztorok című darabja), kulturális szocializációm meghatározó része, hogy az eredetileg nem nekem, hanem a helyszínen tartózkodó színházlátogatók számára készült produkciót nézhetem meg így közvetetten, mert lehetőség van rá. Ám sajnos Bödőcs programja tartalmazott egy-két nagyon is szemet szúró aktualitást - 2013 húsvétjának aktualitásait. Egy 2014 szeptemberben leadott műsorban. Már maga az a mozzanat, hogy az egyetemisták tavaszi szünetéről beszélt. Hogy újdonságként kezelte XVI. Benedek lemondását, hogy a hóhelyzet belügyminisztériumi kommunikálásával (nevezetes sms-ek) viccelődött.
Persze, mint ebből is érzékelhető, a poénok egy része még most is ül, aktualitásuk vesztése ellenére is érthető még, mi volt az alapszituáció. De attól még ciki, hogy úgy kerül képernyő elé egy újdonságként bereklámozott műsor - mert bizony azt az érzést keltette, hogy Bödőcs friss, a tévécsatorna számára készített anyaggal fog előállni - végül is tiszteletlenül kezeli magát a tévénézőt, mintha mindegy lenne neki, hogy mi a téma, a lényeg, hogy a részeg emberen meg Orbán Viktoron röhöghessen egy jót.
Elfogadom persze, hogy az emberek egy részének tényleg ez kell, egy kicsit röhögni azon, ha mások az ő szórakoztatásukra a hatalmasokat figurázzák ki. Ugyanakkor Bödőcsnek nem is a közélet az erőssége, inkább afféle kötelező elemként van jelen a programjaiban. Azt se felejtsük el, hogy lehet, hogy akadunk páran, akik ennél többet várnak egy stand up showtól, de egy tévécsatornának nyilván a minél szélesebb nézőközönséget kell megpróbálni elérnie, az átlagnézővel kell számolnia. De ezt a megoldást ezzel együtt is cikinek tartom.
A nem közéleti, inkább a mikroközösségekre, a családra, rokonságra, barátokra, a falusi életre fókuszáló szövegrészletei persze hozzák a szokásosat. A szokásos kettősséget, mert egyrészt a neten olvasható kommentekből kiderül, sokan vannak, akik számára tényleg az a legmulatságosabb Bödőcs előadásaiban, ha részeg ember gesztikulációját vagy nehézkes szavajárását utánozza, és ebből ezen az estén sem volt hiány, mint ahogyan néhány szexista poénból sem, ugyanakkor még mindig megvan Bödőcsben annak frissessége, átütő ereje és mindig meg-megújuló mivolta, hogy képes elérni, nem másokon, hanem végeredményben magunkon nevetünk. Legyen bármennyire szörnyű emlékekkel, a felnőttkorra is kiható sebekkel terhelt valakinek a kapcsolata a rokonaival, ha ugyanazt - vagy legalább is nagyon hasonló - párbeszédet látja viszont szemtől szembe, aminek emléke megkeserítette gyermekéveit, valahogy mégiscsak sikerül Bödőcsnek elérni, hogy kívülről nézve, egy kicsit kiszakadva a fájdalmas emlékekből, felszabadultan nevessünk a látottakon. (Aztán persze, folyik minden dráma tovább a maga félrecsúszott medrében.)
Ha innen nézzük, persze lehet arról beszélni, hogy ezek a témák folyton aktuálisak, és ha már egyszer erre tevődik a hangsúly amúgy is, mindegy, más poénok mennyire régiek vagy sem. Igen, persze, lehet mondani, ahogyan a kissé kellemetlen szájízről is lehet beszélni, ami valahogy a műsor végeztével sem igen akar múlni.
Leadkép forrása.
Sokáig távol tartotta magát a televíziózástól, de most visszatért - volt tele az online sajtó (is) az elmúlt hetekben Bödőcs Tibor 2014. szeptember 21-i műsorának promójával. A marketinggépezet jól működött, jó eséllyel olyanok is felfigyeltek erre, akik amúgy nem különösen foglalkoznak a tévéműsorokkal, de Bödőcsről azért tudják kicsoda. Ő talán a legnagyobb húzónév a stand uposok közül, ugyanakkor az egyik leghatározottabban saját útját járó figura. Éppen ezért úgy hiszem, nem véletlen, hogy a visszatér a képernyőre szófordulatot sokan úgy értettük, hogy a nyugat-európai és amerikai televíziókultúra szokásaihoz hasonlóan végre nálunk is megtörténik, hogy valaki eléri azt a népszerűségi szintet (és nem elhanyagolandó: olyan színvonalon is szórakoztat), ami végül saját showműsort ér.
Ezzel az előfeltevéssel ültem a képernyő, egészen pontosan a laptopom elé a tévés adást követő estén (köszönet a Comedy Centralnak, hogy közzétette online felületen is a műsort), s azzal, hogy megnézzem, miként építik fel majd ezt a bizonyos one man show-t. Milyen lesz a háttér, hogyan mozog majd abban térben Bödőcs, amit épp befog a kamera, milyen részei, esetleg rovatai lesznek majd a műsornak, lesznek-e vendégek és így tovább. Aztán szép lassan leesett, hogy ez nem egy televízióra optimalizált műsor, csupán Bödőcs egyik vidéki fellépésének - tehát az adott helybeli közönségnek szóló műsor - felvétele. Így aztán teljesen feleslegesnek bizonyult azon lamentálni, miért a fogas, rajta kabát, no meg az a néhány szék a díszlet - amelyek engem egy improvizációs színházi előadás színpad szélére helyezett eszköztárása emlékeztettek. Nyilván a helyszínen dolgozó "művházasok" gondolták ezt így megfelelőnek. (Persze ez más szempontból érne meg egy elemzést.)
Még talán ezt is elnéztem volna, mert hiszen úgysem a körítés, hanem a szöveg a lényeg, ráadásul én nagyjából 8 és 14 éves koromban minden színházi közvetítést megnéztem a tévében (a könnyed operettektől kezdve az olyan előadásokig, mint Spiró György Imposztorok című darabja), kulturális szocializációm meghatározó része, hogy az eredetileg nem nekem, hanem a helyszínen tartózkodó színházlátogatók számára készült produkciót nézhetem meg így közvetetten, mert lehetőség van rá. Ám sajnos Bödőcs programja tartalmazott egy-két nagyon is szemet szúró aktualitást - 2013 húsvétjának aktualitásait. Egy 2014 szeptemberben leadott műsorban. Már maga az a mozzanat, hogy az egyetemisták tavaszi szünetéről beszélt. Hogy újdonságként kezelte XVI. Benedek lemondását, hogy a hóhelyzet belügyminisztériumi kommunikálásával (nevezetes sms-ek) viccelődött.
Persze, mint ebből is érzékelhető, a poénok egy része még most is ül, aktualitásuk vesztése ellenére is érthető még, mi volt az alapszituáció. De attól még ciki, hogy úgy kerül képernyő elé egy újdonságként bereklámozott műsor - mert bizony azt az érzést keltette, hogy Bödőcs friss, a tévécsatorna számára készített anyaggal fog előállni - végül is tiszteletlenül kezeli magát a tévénézőt, mintha mindegy lenne neki, hogy mi a téma, a lényeg, hogy a részeg emberen meg Orbán Viktoron röhöghessen egy jót.
Elfogadom persze, hogy az emberek egy részének tényleg ez kell, egy kicsit röhögni azon, ha mások az ő szórakoztatásukra a hatalmasokat figurázzák ki. Ugyanakkor Bödőcsnek nem is a közélet az erőssége, inkább afféle kötelező elemként van jelen a programjaiban. Azt se felejtsük el, hogy lehet, hogy akadunk páran, akik ennél többet várnak egy stand up showtól, de egy tévécsatornának nyilván a minél szélesebb nézőközönséget kell megpróbálni elérnie, az átlagnézővel kell számolnia. De ezt a megoldást ezzel együtt is cikinek tartom.
A nem közéleti, inkább a mikroközösségekre, a családra, rokonságra, barátokra, a falusi életre fókuszáló szövegrészletei persze hozzák a szokásosat. A szokásos kettősséget, mert egyrészt a neten olvasható kommentekből kiderül, sokan vannak, akik számára tényleg az a legmulatságosabb Bödőcs előadásaiban, ha részeg ember gesztikulációját vagy nehézkes szavajárását utánozza, és ebből ezen az estén sem volt hiány, mint ahogyan néhány szexista poénból sem, ugyanakkor még mindig megvan Bödőcsben annak frissessége, átütő ereje és mindig meg-megújuló mivolta, hogy képes elérni, nem másokon, hanem végeredményben magunkon nevetünk. Legyen bármennyire szörnyű emlékekkel, a felnőttkorra is kiható sebekkel terhelt valakinek a kapcsolata a rokonaival, ha ugyanazt - vagy legalább is nagyon hasonló - párbeszédet látja viszont szemtől szembe, aminek emléke megkeserítette gyermekéveit, valahogy mégiscsak sikerül Bödőcsnek elérni, hogy kívülről nézve, egy kicsit kiszakadva a fájdalmas emlékekből, felszabadultan nevessünk a látottakon. (Aztán persze, folyik minden dráma tovább a maga félrecsúszott medrében.)
Ha innen nézzük, persze lehet arról beszélni, hogy ezek a témák folyton aktuálisak, és ha már egyszer erre tevődik a hangsúly amúgy is, mindegy, más poénok mennyire régiek vagy sem. Igen, persze, lehet mondani, ahogyan a kissé kellemetlen szájízről is lehet beszélni, ami valahogy a műsor végeztével sem igen akar múlni.
Leadkép forrása.