Ne bízd el magad, Anni!

Miért bóklásznál a belvárosban csütörtök délután? A kérdés teljesen jogos, miért pont egy nyári csütörtök délután, miért pont a Budapest Beyond Sighseeing csapatával és miért éppen ott, ahol amúgy is rendszeresen jövök-megyek? Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt 4-5 séta, amin megfordultam, szintúgy ezt a területet érintette.

Kezdjük talán az utóbbival: hát éppen ezért! Egyre izgalmasabb szövetet ad ki, ahogyan egymást át-átfedik a különböző városi séták, Mindig kicsit más téma, mindig kicsit más szemszög, még ha ugyanazon épületek kerülnek is szóba egyik vagy másik alkalommal,oly sok mesélnivaló akad róluk, hogy e tekintetben is kiegészítik egymást a különböző programok. Ugyanolyan ez, minthogy miért olvas valaki annyi regényt mondjuk VIII. Henrik udvaráról. Hát nem ugyanaz a sztori mindig?! Igen is, meg nem is.
Részlet a Dunapest című sétáról (BUPAP) írt beszámolómból:
"Ha egy városi séta célja új fénytörésben megmutatni a hétköznapi megszokott helyszíneket, akkor számomra az a gondolatmenet volt a legizgalmasabb, amikor Dunajcsik Mátyás egy színpadhoz hasonlította a Dunát. Mindkét oldalról kiváló a rálátás, igazán érdemes vízi parádékat szervezni, és ahogy a mutatott képeket láttuk, ezt bizony sokszor ki is használták." 
A teljes cikkért kattints ide!

Utolsóként érkezem a kis tízfős csoport tagjai közül. Mint ahogy kiderül, amíg az esetleges későkre vártak, a többiek azzal múlatták az időt, hogy megbeszélték, ki milyen sétán vett már részt, valamint hogy miért éppen ezt a csütörtök délutáni időpontot (2015. július 30.) szemelte magának ki. Én már csak egy fiatal lány sztoriját hallom: a múlt szombati nyóckeres irodalmi séta volt az első, amin részt vett és annyira bejött neki, hogy rögtön jelentkezett a következőre is. Ehhez képest sokkal prózaibbnak tűnik, mikor elmondom, hogy évek óta sétálok, és éppen most volt kedvem megint egyen részt venni, körbenéztem hát, mi a kínálat és ezt szúrtam ki magamnak.

És milyen jól tettem! Amilyen sokszor hivatkozom például magam is a régi pesti városfalra és annak szimbolikus jelentőségére, még engem is meglepett a tény, hogy a Só utca végén egy parkolóban ebből a falból egy egész komoly részlet a mai napig fennmaradt. (Én csak a Csendes túloldalán található, emléktáblával jelzett darabkára emlékeztem.)
"A városkapuk és ezzel szoros összefüggésben a középkori városfal amúgy is egy érdekes téma Budapest történetében. Ennek megfelelően a környéken zajló séták többségében is fontos szerepet kap, legyen szó akár a prostitúció budapesti történetéről, a Palotanegyed kialakulásáról, a zsidónegyedbe szervezett gyakorlatilag összes sétáról, de még olyan látszólag elvontabb témákról is, mint a kreativitás (gondoljunk csak bele milyen találó metaforáról van szó, v.ö.: a városfalon belül a tisztes polgári rendezett élet vs. azon kívüli szertelenség, bohémség, konvenciók általi gúzsba kötöttség nélküliség)." - írtam nemrég itt a blogon egy nem egészen az előzetesen elképzelt módon zajló séta kapcsán. A teljes cikkért kattints ide!

A másik nagy élmény  a Ráth-ház (Papnövelde u.2.) pincéjében található barokk kemence volt. A lefelé kifejezetten hosszúnak érzékelt úton (visszafelé már annak rendje és módja szerint rövidebbnek éreztem) eszembe jutott, nem véletlen, hogy annak idején, azon a sokat emlegetett JAK All Stars felolvasáson a Fogasházban nem mentem le a pincébe. Most itt bevállaltam, a kemencét megcsodáltam, de jó volt végre kijutni a felszínre.
"A pince szinte pillanatok alatt elnyelte a nagy tömeget. Akik nem féltették testi épségüket a rosszul kivilágított és korlát nélküli lépcsőn lefelé menet, azok Nemes Z. Márióval találkozhattak odalent, aki Kutya úrról, a helyiség lakójáról olvasott fel egy történetet. Már itt könnyen érthető volt a rendezvény koncepciója, a lakásokhoz jár egy történet, amit a szövegek szerzői olvasnak fel, s a lakások berendezése vagy legalább is egy-egy elhelyezett tárgy valamiképp fontos szerepet játszik az adott történetben is." (Szomszédok – bérháztörténetek: kis éji irodalmi túra. 2012. június 8.)
Olvasd el a teljes cikket!

Az útvonal egyébként a Fővámtértől a Március 15. térig tartott. Megálltunk többek között az Egyetem téren az ELTE ÁJK épületének tövében található 1. világháborús emlékműnél is, amire magam is csak nemrég lettem figyelmes, amikor Tolnai Ottó születésnapi ünnepségén már nem tudtam mihez kezdeni és a PIM Dísztermének ablakából bámultam a péntek nyári este korzózókat, mikor az ünnepeltet kérdezgető illető közel két órányi beszélgetés végén még mindig valami fontos elméleti okfejtést akart megosztani  az egybegyűltekkel. Apropó PIM. Ezt sem tudtam, soha nem is figyeltem igazán, pedig milyen sokszor tipegtem már végig rajtuk: a fedett részen a kockakövek fából vannak.    

Elég gyakran előfordult tehát ezalatt a bő két óra alatt, hogy magamban azon mosolyogtam, hogy bár a napi tennivalóim miatt is rendszeresen járok erre, ráadásul több városi sétán is részt vettem a környéken, mégis milyen keveset ismerek még mindig az épületekhez tartozó történetekről. Erre az önironikus mosolygásra utal tehát a bejegyzés címe is. S hogy végül is érdemes még újabb és újabb sétákat bevállalni, mert mindig lesz valami új infó vagy valami érdekes összefüggés, vagy egy épület, amire addig fel se figyeltem, s innentől már - megismerve történetét - afféle "személyes ismerősömnek" tekinthetem.  

A héten a  blogon a hét szava a séta, kattints ide, ha kíváncsi vagy további városi sétákkal kapcsolatos cikkeimre is!



Üzemeltető: Blogger.