Közös színiiskolát indít Jordán Tamás és Lukáts Andor

A foglalkozások helyszíne a Lukáts Andor vezetésével működő Sanyi és Aranka Színház lesz. 


Jordán Tamás és Lukáts Andor (mindketten Kossuth-díjas színművészek) pályája több ponton is összefonódott a kaposvári kezdő színészévektől kezdve egészen addig, amikor a Színművészetin együtt voltak osztályfőnökök. 

Most ismét közösen tervezik tanítani a színjátszás iránt érdeklődő 18-25 év közötti fiatalokat. Ahogyan az ATV Start Plusz péntek reggeli műsorában elmondták, úgy gondolják, hogy elsősorban olyanok fognak hozzájuk jelentkezni, akik kihulltak az egyetemi felvételi rostán. Amivel nincs is semmi gond, hiszen a felvételiztetők is tévedhetnek, válhat a későbbiekben elsőrangú színésszé olyasvalaki is, akiről ezt fiatalkorában senki meg nem mondta volna. Ráadásul - ezt saját tapasztalatból is tudják - több a tehetség, mint amennyi helyet be lehet tölteni az egyetemi képzésben, és ezért kell valakit visszautasítani, pedig elvileg ott lenne a helye. 


A most induló fizetős képzés (250 000 ft) helyszíne az a Sanyi és Aranka Színház lesz, amelynek jelenleg Lukáts Andor az igazgatója. A foglalkozások vasárnaponként lesznek, jelentkezni a sanyiesaranka@gmail.hu címen lehet 2017. szeptember 26-ig.  

Üzemeltető: Blogger.