Csak üldögélt a konyhában és várt
A könyv az 1. világháborús memoár-dömping közepette jelent meg, nem igazán számítottam különösebben meglepetésre: a fiatal férfi elmegy a háborúba, aztán hadifogságba kerül, közben naplót vezet és leveleket ír. Még az az életút sem szokatlan vagy ritka, hogy a zsidó származású férfi az első világháborúban még katonaként szolgál, s emiatt nagyon messzire, az oroszok egyik Urálon túli hadifogolytáborába sodorja sorsa, hogy aztán alig három évtizeddel később egy másfajta táborban fejeződjön be az élete. Hallottunk, olvastunk már ilyen történetet nem is egyet. Nem tagadom, a könyv felénél, a levelezések kellős közepén még magam is arra gondoltam, hogy most már csak átlapozom a végéig, aztán valahogy mégis benne ragadtam a szövegben, éreztem, hogy valami fontosat tartogat még számomra a tovább 70-80 oldal is.
Ha már napló és memoárdömping: nézd meg, mit írtam Andrássy Ilona világháborús naplójáról:
"[...]bár a marketingstratégia inkább a grófnő házasságára teszi a hangsúlyt, és azt érzékelteti, hogy a Mindennek vége! felkiáltás is egy szerelmi tragédia patetikus zárszava, valójában Andrássy Ilona saját háborús szerepvállalásának történetét fogja közre. Mert ahhoz ugyan, hogy aktivizálja magát, nyilván kellett, hogy a férje, gróf Esterházy Pál a harctéren, folytonos életveszélyben legyen, de a naplóban végül mégiscsak kirajzolódik egy felelősségteljes munkát végző ember története[...]"
A teljes cikkért kattints ide!
"[...]bár a marketingstratégia inkább a grófnő házasságára teszi a hangsúlyt, és azt érzékelteti, hogy a Mindennek vége! felkiáltás is egy szerelmi tragédia patetikus zárszava, valójában Andrássy Ilona saját háborús szerepvállalásának történetét fogja közre. Mert ahhoz ugyan, hogy aktivizálja magát, nyilván kellett, hogy a férje, gróf Esterházy Pál a harctéren, folytonos életveszélyben legyen, de a naplóban végül mégiscsak kirajzolódik egy felelősségteljes munkát végző ember története[...]"
A teljes cikkért kattints ide!
"a harctéren minden ember fél, többségük azonban félelme ellenére kultúrájának és az illető kultúra értékrendszerének produktuma marad"- foglalja össze John Keegan S. L. A. Marshall Men Against Fire című történeti munkájának talán legfontosabb megállapítását A csata arcai című könyvében (Akadémiai Kiadó, 2013, 83.o.). Ez a gondolat jutott eszembe - csak egy kicsit módosítva - Kornis Jenő 1. világháborús megpróbáltatásainak írásos dokumentumait olvasgatva. A 31 éves banki tisztviselő a háború legelején kerül Przemyślbe, vagyis résztvevőként megéli az erőd ostromának és feladásának eseményeit. 1915 március 23-án esik el Przemyśl, Kornis tehát berukkolásától számítva bő fél év múlva már hadifogoly. 1918 tavaszán érkezik haza, akkor is csupán azért, mert öt társával megkísérli a szökést - sikerrel.
A közvélekedés szerint a háború egy olyan állapot, amikor a civil élet hétköznapi normái teljesen felszámolódnak és nem ritkán olyan emberek is "szabadnak", morális problémáktól mentesnek tekintik magukat, akikre semmiféle kihágás nem jellemző a hétköznapokban. Úgy tűnik, mostanában inkább ezzel a motívummal találkoztam olvasás során, épp ezért érdekes tapasztalat ebben a "tükörben" szemlélni azt, amikor éppen ennek az európai civilizáltságnak (illetve civilizáltságtudatnak) a makacs megőrzősére tett kísérletekkel találkozhatunk, illetve, ahogyan felerősödnek azok az apró kis elemei az európai kultúrának, amikbe belenövünk, de nem biztos, hogy nekik bármi jelentőséget is tulajdonítunk, vagy éppenséggel békeidőben hozzájuk inkább negatív konnotációkat kapcsolunk.
Kornis Jenőnek fogsága idején legnagyobb problémája a pénzhiány. Mint tudjuk, a fogolytáborok idővel városokká nőtték ki magukat, ahol az életnek - még ha alapvetően torz formában is, de - kialakult a maga hétköznapi rutinja.Ráadásul a foglyok és a civil lakosság nem volt annyira nagyon szigorúan elszeparálva sem egymástól. A foglyoknak központilag kiosztott élelem maximum arra volt elég, hogy éhen haljanak, ahogyan a higiéniai körülmények is kedveztek a különféle járványoknak, betegségeknek. Viszont attól még hogy fogoly volt valaki, nem jelentette azt, hogy ne tarthatott volna magánál pénzt és azt ne költhette volna arra, amire akarta. Mindenki igyekezett tehát otthonról pénzt kérni - mert amúgy a levelezés, a kapcsolattartás az otthoniakkal sem szűnt meg. Kornis leveleinek, táviratainak jó része arról szól, hogy pénzt kér otthonról és naplóbejegyzéseiben is vagy arról ír, hogy még mindig nem jött semmi vagy arról, hogy végre megkapta ezt vagy azt a hónapokkal korábban kért összeget.
"[...] végre rájövök, mi az a nehezen megragadható kényelmetlenség a regényben. A Behódolásban ugyanis annak ellenére, hogy az elbeszélő folyton reflektál az eseményekre, nincs igazán szó arról, hogy az európai keresztény kultúrában felnőtt emberek bármennyire is ragaszkodnának addigi szokásaikhoz, életmódjukhoz, végeredményben az identitásukhoz. Nem látni a főszereplő közvetlen közelében példát arra, hogy valaki látványosan tiltakozna az ellen, ami történik. Nem is annyira behódolásról van itt szó, sokkal inkább valamiféle belefolyás, beleolvadás köszön vissza a regény lapjairól. Vagy mintha Hamvas Béla Karneváljában olvasható maszkcsere megvalósulását látnánk, ahogyan az emberek belső konfliktusoktól mentesen váltanak identitást [...]"
Friss és aktuális! - Michel Houellebecq Behódolás című regényéről írt kritikám az Apokrif Online-on, amelyben szintén fel-felbukkan az európai kultúra ill. civilizáció kifejezés. Olvasd el, milyen összefüggésekben!
A teljes cikkért kattints ide!
Friss és aktuális! - Michel Houellebecq Behódolás című regényéről írt kritikám az Apokrif Online-on, amelyben szintén fel-felbukkan az európai kultúra ill. civilizáció kifejezés. Olvasd el, milyen összefüggésekben!
A teljes cikkért kattints ide!
Logikus, nem? Végül is az élete múlt rajta. Csakhogy ne feledjük, egy banki tisztviselőről van szó, és engem nem hagy nyugodni a gondolat, hogy egy békeidőben a banki tranzakciók világában mozgó ember számára azon agyalni, hogyan milyen-úton módon érkezik meg hozzá a fogolytáborba a pénz, vagy hogy mi lehet az oka, hogy késik az összeg, olyan dolog lehetett, amivel lefoglalhatta a gondolatait és egyben megmaradhatott a kötődése normális békebeli civil életéhez és identitásához. Egyik elkeseredett naplóbejegyzésében reflektál is arra, hogy egyszerű paraszti származású fogolytársai, akiknek talán soha nem kellett utalásokkal bajlódniuk, egyszerűen és könnyen megkapták az otthonról kért összeget, így tehát nem érti mi lehet az oka, hogy a menyasszonya (aki egyben kolléganője is volt a banknál) nem tudta elküldeni a pénzt. Talán lehet, hogy már nem is akarja? Netán már ő és a többi családtagja is lemondott róla?
A másik ilyen makacs, sőt egy idővel talán kicsit mániákussá vált ragaszkodás ahhoz a kultúrához, amelyben felnőtt, az egyértelműen Kornis grafomán mivolta. Idővel minden lehetséges üres papírt, amit talál - pl amit tábori irodai munka során szerezhetett - teleírt. Egyrészt tehát voltak a hazaküldött levelek, volt a napló és mellette még ebben a bizonyos címbeli barna táskában, amiben a háború után tárolta az "emlékeket", akadt olyan papír is, amit német nyelvtankönyvből - valószínűleg még Przemyślből vihette magával - kimásolt mondatok borítottak el, sőt angol példamondatok, és akadtak arra utaló nyomok (szószedet) is, hogy az oroszt is próbálta - nyilván a szükség is így hozta - tanulgatni.
Kornis egyébként nem végig az Orosz Birodalom közép-ázsiai részén található Szamarkandban volt, a fogsága felét a birodalom európai részén Moszkvától (relatíve) nem messze töltötte, ahol mezőgazdasági munkát végzett gyakorlatilag éhbérért, de ő maga akart kikerülni a lélekölő tétlenségből, ő maga igyekezett azokra a transzportokra feljutni, amelyek ilyen módon visszahozták Európába a foglyok egy részét. Érdekes, hogy az oroszországi 1917-es tavaszi események sokkal nagyobb hatással bírtak azon a vidéken, ahova társaival került, mint az ősziek, ami pedig megint csak elgondolkodtatja az olvasót arról, hogy a nagy történelmi eseményeket a kortársak rendre másként látják, mint ahogyan mi utólag egy egységes képet, ívet, egy egységes történetet fabrikálunk belőle.
S ha már narratíva, történetvezetés, kompozíció: mivel a könyv legelején megismerjük Kornis Jenő teljes életútját, így nagyon különös feszültség jön létre az általa a fogolytáborról írottak és a haláltáborokkal kapcsolatos olvasói tapasztalataink között. Egy-egy mondat időnként át-átjátszik a kettő eseménytípus között, aztán persze rögtön jön egy olyan mozzanat, ami akár még azt is könnyen sejteti, hogy az európai kultúrához, a civilizáltsághoz való ragaszkodás lehetőségei terén úgy tűnik, még mindig nagyobb mozgástere lehetett egy távoli, már Ázsiában található fogolytáborban valakinek, mint amit a nácik hagytak (vagyis éppen az a lényeg, hogy nem hagytak) a zsidóknak három évtizeddel később itt benn Európa szívében a lágerekben. De ez persze csak szöveg(típus) és szöveg(típus) összehasonlítása - vagyis igencsak jócskán közvetett "tapasztalat".
A kritikusok többsége nagyon lehúzta Rakovszky Zsuzsa 2014-ben megjelent Szilánkok című regényét, főleg azok, akik szemmel láthatóan csak úgynevezett nagy történeti tablókban képesek gondolkozni, felróván a szerzőnek, hogy a két vidéki polgárlány szemszögéből elmondott történetben tényleg a két vidéki polgárlány szemszöge érvényesül, s ők értelemszerűen nem a szász évvel később élt irodalom- vagy kultúrtörténészek szemszögéből nézik az 1910-es évek eseményeit.
Szerintem meg épp ez volt benne nagyszerű, hogy például az 1. világháború élménye az első években a két ilyen fiatal nőnek nagyjából úgy szivároghatott csak be az életébe, hogy váratlanul összetalálkoztak egy bevonult és épp szabadságra hazatért rokonnal.
Kritikám a regényről a Kalligram folyóirat 2015/1-es számában olvasható.
Szerintem meg épp ez volt benne nagyszerű, hogy például az 1. világháború élménye az első években a két ilyen fiatal nőnek nagyjából úgy szivároghatott csak be az életébe, hogy váratlanul összetalálkoztak egy bevonult és épp szabadságra hazatért rokonnal.
Kritikám a regényről a Kalligram folyóirat 2015/1-es számában olvasható.
Továbbmenve azonban a szövegszerűség témáján, noha a könyvben valóban él emberek életének valódi dokumentumairól van szó, mégis, adja magát, hogy kvázi regényként olvassuk a történéseket. Még akkor is, ha dokumentumtípusokra van osztva a könyv, előbb jön a napló, utána a levelek, majd a további jegyzetek, feljegyzések, végül az unoka, Kornis Júlia szövege. A barna táska tartalmából csupán válogatást közölnek a közreadók, vagyis nyilván valamilyen logika szerint emeltek ki belőle részleteket, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy a hatalmas mennyiségű levélből végül mégiscsak egy kompakt kis sztori álljon össze.
A kép persze az unoka utószavával válik teljessé. Itt ugyanis nem egy, hanem két ember történetéről van szó: Kornis Jenőéről és menyasszonyáéról, Löbli Gizelláról (levelekben Gizili, Mizili, stb), aki várt, várt és akkor is várt, amikor esetleg hónapokig nem kapott hírt vőlegényéről a messzi Oroszországból. A köztük zajló levelezésben olyan kifejezéseket, szófordulatokat is találhatunk, amelyek ma már bizarrnak hatnak. Például, hogy a ma már lekezelőnek ható fiacskámnak nevezik egymást, vagy hogy úgy zárnak egy-egy levelet: "Hát, szervusz, Cunci!" (99.) A szóhasználatról és a hangnemről könnyen asszociálhatunk a 80-as, 90-es években a tévében tucatszám megjelenő, a 20. század első felének polgári kultúrával kapcsolatos (és persze nyilván ebben a korszakban íródott) kabaréjelenetre, fel-felderenghet mondjuk Schütz Ila alakja is, ahogyan istenien tudta játszani azokat a tipikus, kabaréba illő középkorú polgárasszonyokat. A barna táskában található levelek azonban sikerrel árnyalják ezt a parodisztikus képet, hiszen nem lehet nem észrevenni, ahogyan a bohókás szóváltásból egyre komolyabb, gondterheltebb szövegek jönnek-mennek a békés hátország és harctér illetve a tábor között, Itt bizony két ember kapcsolata válik még ilyen extrém körülmények között is egyre szorosabbá, komoly téttel bíróvá (mert amúgy éppenséggel meglett volna az esélye az ellenkező végkimenetelnek, hogy a leendő házastársak az eltérő élmények következtében érzelmileg is távolra sodródnak egymástól), és így már teljesen más színben tűnnek fel azok a kifejezések is (bár ezek idővel amúgy is elmaradoznak), amelyek ma számunkra már olyannyira furcsának hatnak.
Másrészről nem csak önmagában érdekes a menyasszony karaktere (bár a vőlegényüket hiába váró fiatal nők története is meglehetősen gyakori az európai irodalomban és filmben), hanem hasonlóképpen a korábban említett furcsa összejátszáshoz, Gizella alakja is egy a második világháborúhoz kötődő élményekkel nyeri el önmagán túlmutató motívum jellegét. Kornis Jenő ugyanis valószínűleg úgy került a lágerbe, hogy egyik külvárosi megbízatása (származása miatti kényszernyugdíjazása után privát könyvelési feladatokat látott el kisebb cégeknél) során elkapták, így tehát hasonlóan ahhoz az esethez, amiről Kertész Imre Sorstalanságában olvashatunk, indították útnak egy transzporttal.
A felesége pedig ahogyan azt három évtizeddel korábban tette, most is rendületlenül várt. Legalább is az unoka így érezte: "Csak a konyhaajtó volt nyitva, nagymama, akit Mamikának hívtunk, többnyire ott üldögélt, mintha várt volna valamire vagy valakire" (177), majd a motívum a szöveg utolsó mondataként - egy kvázi-regény katartikus zárszavaként - megismétlődik: "Nagymama leült a konyhában, és várt."(188.)
(A barna táska. Egy hadifogoly naplója és levelezése 1914-1918. Válogatta és közreadja: Kornis Anna és Takács Ferenc. Noran Libro, Budapest, 2015)
Másrészről nem csak önmagában érdekes a menyasszony karaktere (bár a vőlegényüket hiába váró fiatal nők története is meglehetősen gyakori az európai irodalomban és filmben), hanem hasonlóképpen a korábban említett furcsa összejátszáshoz, Gizella alakja is egy a második világháborúhoz kötődő élményekkel nyeri el önmagán túlmutató motívum jellegét. Kornis Jenő ugyanis valószínűleg úgy került a lágerbe, hogy egyik külvárosi megbízatása (származása miatti kényszernyugdíjazása után privát könyvelési feladatokat látott el kisebb cégeknél) során elkapták, így tehát hasonlóan ahhoz az esethez, amiről Kertész Imre Sorstalanságában olvashatunk, indították útnak egy transzporttal.
A felesége pedig ahogyan azt három évtizeddel korábban tette, most is rendületlenül várt. Legalább is az unoka így érezte: "Csak a konyhaajtó volt nyitva, nagymama, akit Mamikának hívtunk, többnyire ott üldögélt, mintha várt volna valamire vagy valakire" (177), majd a motívum a szöveg utolsó mondataként - egy kvázi-regény katartikus zárszavaként - megismétlődik: "Nagymama leült a konyhában, és várt."(188.)
(A barna táska. Egy hadifogoly naplója és levelezése 1914-1918. Válogatta és közreadja: Kornis Anna és Takács Ferenc. Noran Libro, Budapest, 2015)
************************************************************
Fontos: a blogon található könyvismertetések többsége - nem véletlen az első lendületből címke - napló formátumba illeszkedő olvasmánynaplószerű bejegyzések.
Hagyományos értelemben vett kritikai írásaimért figyelt a blog oldalmenüjében a friss kritikák menüpontot, a Heti termés rovatot vagy böngészd nyugodtan az eddigi kritikáimat tartalmazó listát (kattints!)!
A Nagy Háborúval kapcsolatos további írásaim
(a teljes cikkekért mindig kattints a cikk címére!)
(Tompa Andrea: Fejtől s lábtól - könyvkritika, prae.hu)
"Van ugyanis egy nagy törés a történetben, amit az első világháború kitörése és az évekig tartó értelmetlen öldöklés eredményez. Míg a kezdeti fejezeteket a boldog békeidők jövőbe, haladásba vetett hite és határtalan optimizmus jellemzi, addig a háborús évek és a trianoni békediktátum okozta sokk komorságot és végtelenül fájdalmas szomorúságot szül a regény szereplőinek életében. Mindez egyúttal leképezi a kor egész Európára jellemző hangulatváltását is, gondoljunk csak bele abba a motívumba, ahogy a kontinens ifjúságának színe-hava lelkesen indul a frontra, hogy aztán onnan többségükben testi-lelki roncsként térjenek haza (ha egyáltalán hazatérnek)."
(Gärtner-Kertész Tibor: Nagyapám fegyvert rejteget - könyvkritika, kulter.hu)
"Tulajdonképpen lehetne az alábbi írás címe A budai polgár esete Trianonnal is, hiszen a bírált könyvről azon nyomban nagyon sok hasznos információt elmondana. Egyben azt is megerősítené, hogy a kötet könnyen teret enged a problémák leegyszerűsítésének és a címkékben gondolkodásnak. Pedig ennél sokkal több mindent rejt Gärtner-Kertész Tibor könyve, igaz, talán túlságosan is mélyen és nehezen megközelíthetően."
(Jean Rouaud: A becsület mezején - könyvkritika, kulter.hu)
"Hiszen mi magasztos lehet abban, ahogy a mérges gáz alattomosan beúszik a csatatérre? Mi hősies lehet abban, hogy a katonák a lövészárkokban halott bajtársaik mellett maguk is elevenen belerohadnak átázott egyenruháikba? És miért épp az jelentené a becsületet, ha a harctéren úgy esik el valaki, hogy nem is önként ment, csak vitték, míg felesége várja odahaza és újszülött kisfia, akit csak egyszer volt lehetősége magához szorítani?"
( Andrássy Ilona grófnő háborús naplójáról - Egy olvasó naplója)
"Bár a marketingstratégia inkább a grófnő házasságára teszi a hangsúlyt, és azt érzékelteti, hogy a Mindennek vége! felkiáltás is egy szerelmi tragédia patetikus zárszava, valójában Andrássy Ilona saját háborús szerepvállalásának történetét fogja közre. Mert ahhoz ugyan, hogy aktivizálja magát, nyilván kellett, hogy a férje, gróf Esterházy Pál a harctéren, folytonos életveszélyben legyen, de a naplóban végül mégiscsak kirajzolódik egy felelősségteljes munkát végző ember története."
(Interjú Molnár Eszter Edina Csáth-kutatóval - prae.hu)
"Az unalom egy nagyon fontos kulcsszó. Meggyőződésem, hogy a századelőn a legtöbb ember egyszerűen unatkozott. Az a világ, amiben éltek, aminek folyton a tespedtségét hangoztatták, egyszerűen kifutotta magát, és áhítoztak arra, hogy valami történjen velük. Sokszor nem is a háborút magát, hanem a változást éljenezték, végre úgy érezték, hogy részesei lettek a történelemnek."
(Beszélgetés az I. világháború és a színházi élet viszonyáról, 2015. március 26. - tudósítás, Bárka Online)
"…a beszélgetés során azonban az is jól érzékelhetően kidomborodott, hogy a színjátszás valami sokkal mélyebben emberi, akár befogadói, akár aktív résztvevői oldalról, minthogy a művelt polgárság és arisztokrácia kiváltsága lett volna csupán, bár kétségtelen, volt különbség aközött, milyen jellegű darabokat játszottak a közlegényeknek és a tiszteknek. De a harcok szünetében nem csak az állami támogatással megszervezett színi társulat állt közönség elé, gyakoriak voltak ad hoc előadások is, ahol bárki szót kaphatott, akár zenélni vagy éppen bűvészkedni tudott…"
(Beszélgetés az I. világháború és a sajtó viszonyáról -2015. április 29. tudósítás, Bárka Online)
"Érdemes végiggondolni, hogy az 1. világháború megítélése a kortársakban mindig is ambivalens volt. Legismertebb ezek közül talán az a vélekedés, hogy azért kell ezt a háborút megvívni, hogy ez legyen az utolsó. A kontinens egész területén, a résztvevő országok közéletében egyszerre volt gyakorlatilag jelen a háború brutalitásának elutasítása és valamiféle közös társadalmi minimum arról, hogy maguk a harcok szükségesek. Ez hangsúlyosabb volt azokban az országokban, ahol a területi fenyegetettség erősebb volt – értve itt ez alatt többek között, hogy a nyugati fronton a harcok Franciaország területén zajlottak, így tulajdonképpen értelemszerű is, hogy a propaganda a szükségszerűségre és ezzel együtt a kitartásra apellált – , de ahogy a beszélgetésből kiderült, a hazafiasság szólamai jelen voltak a központi hatalmak kozmopolitábbnak tekintett sajtóorgánumai esetében is."