És te mit csinálsz a nyáron? - nagy nyári irodalmi körkérdés #4
Mivel töltöd majd a nyarat? - tettem fel a kérdést elsősorban a fiatal kortárs irodalmi élet szereplőinek, és ők válaszoltak rá. Most éppen Bende Tamás és Peer Krisztián.
Korábbi részek: #1 Czinki Ferenc, Kemény Zsófi, Szarka Károly
 |
| Bende Tamás és Peer Krisztián |
Bende Tamás (költő, szerkesztő)
Nemrég értem haza a Bánkitó Fesztiválról, ahol a József Attila Kör standjánál segédkeztem a délután folyamán, irodalmi kvízek javítása, dadaista verskészítés, miegyéb. Este a ContextUs.hu által szervezett beszélgetésen Nagy Hajnal Csilla és mentoráltja, Gráf Dóra mellett mi is részt vettünk Mirgai Zitával (ő meg az én mentoráltam, és nagyon büszke vagyok rá, laza és magabiztos volt az első ilyen fellépésén). Hyross Ferenc kérdezett minket a KMTG-ről és az ennek kapcsán létrejött Független Mentorhálózatról.
Az Ambroozia folyóiratot is kiadó Hermaion Irodalmi Társasággal augusztus 7. és 10. között, immár kilencedik alkalommal rendezzük meg a Véneki Alkotótábort. A líraműhelyt Kemény István vezeti, a prózát pedig Géczi János. De jön még Marno János, Térey János és Lapis József is, valamint bemutatjuk Horváth Veronika Minden átjárható című verseskötetét, ami az idei Könyvhétre jelent meg. Egyik este Kemény Istvánnal beszélgetek majd közösségről, közérzetről és közéletről, mert hogy ez a tábor témája, ennek kapcsán pedig bizonyosan szóba kerül majd a Lúdbőr is.
Aztán elmegyek majd kicsit Szicíliába, megpróbálom kipihenni az elmúlt félévet, amit elég sűrű volt. Ott talán lesz időm verset írni, jó lenne már befejezni a félkész darabokat és kibontani azokat a kezdeményeket, amik már bennem kavarognak egy ideje.
Úgy tervezem, hogy a nyarat szokás szerint Szigligeten, a JAK-táborban zárom.
Peer Krisztián (költő, forgatókönyvíró, dramaturg)
Másfél éve költöztem Nagymarosra, permanens nyaralás lenne az életem, ha nem kellene hetente többször felutaznom Pestre. Abban bíztam, hogy a Könyvhéttel lecseng a verseskötetem (42) megjelenését követő hirtelen-váratlan népszerűség, lesz végre időm magamra, a haverjaimra, a kutyámra, a Börzsönyre és a Dunapartra, a kertre. És leginkább lesz végre időm újra dolgozni, kipróbálni ezt-azt, kitalálni mit írok majd meg ősszel-télen. Olyan jó lenne csak nyomogatni a billentyűket cél nélkül, végre prózát írni, vagy csak kipakolni a két éve bedobozolt könyveket. Olvasni, mert rengeteg elmaradásom van. Kicsit komolyabban venni a madarászkodást (szép lassan visszakúszik az elfelejtett tudás – egy civilhez képest meglepően gazdag már az idei fajlistám). Úszni. Főzni. Befőzni. Feldolgozni a kertben növő ipari mennyiségű citromfüvet, mentát, bazsalikomot és körömvirágot. Jobban jelen lenni a húgom gyerekeinek életében. Sodródni cél nélkül buliból buliba, mert sodródós alkat vagyok. Menni egy kört a Balaton-felvidéken. Ledarálni egy-két (három-négy, nyolc-tíz) sorozatot. Ilyesmik.
De nem így alakult, már a Könyvhét másnapján lehívtak a kishegyesi Dombos Fesztre, és a soproni Voltra felolvasni, a Margó Fesztiválra összehozott zenés projektünket meg augusztus elejére az Ördögkatlanba. Megyek JAK-táborba, és átnézek a FISZ-táborba is, itt lesz a Duna túlpartján. Aztán szeptember elején Sepsiszentgyörgy, PulzArt Fesztivál. Közben elhívtak több projektbe is: gyerekdarabot fogok írni a szombathelyi Mesebolt Bábszínháznak, egy abszurd komédiát a TÁP Színháznak, szövegeket Pátkai Rozinának. Igyekszem minél többet foglalkozni a mentoráltjaimmal. Egyik interjút adom a másik után. Rákattantam a Hearthstone nevű játékra, hogy valami rabolja is az időm. Szóval túlvállaltam magam, mint mindig, és ilyenkor gyakran képződik egyfajta dugó: öt dolgot kellene csinálnom egyszerre, de ami a legsürgősebb lenne, ahhoz van a legkevesebb kedvem – ezért inkább nem csinálok semmit.
És ami a legfontosabb: Az elmúlt évben folyamatosan hordtam haza a köveket a Dunapartról – írtam is erről a Vigyázok rád c. versben – amik valamilyen módon Zsófit, az egy éve meghalt szerelmemet jelentették nekem. Mostanra a kavicsok teljesen ellepték a házat, minden ablakpárkányon, minden asztalon ott virítanak. Aztán nekiálltam rendet rakni, és összegyűjtöttem őket egy uborkásüvegben. És akkor rájöttem, hogy a következő évben az lesz a feladatom, hogy ezeket a köveket szépen egyenként visszavigyem a Dunapartra, megkeressem a „helyüket”, és hagyjam ott, veszítsem el őket. De csak miután írtam az aktuális kavicsról, kavics kapcsán egy mondatot. Csak persze amilyen hiú állat vagyok, ezt a rítust dokumentálni is szeretném. Ahogy követhetetlen lassúsággal kiürül a befőttesüveg. Ahogy a kavics megtalálhatatlanul beilleszkedik a tájba. Van bennem emiatt is szégyen. Kifejezetten irigylem az olyan embereket, akik képesek egy ilyen rítust csak a belső történés kedvéért végigcsinálni.
Bende Tamás poortréját Horváth Veronika, Peer Krisztiánét Kiss Norbert (Könyvesblog) készítette.